
Olyan terheket rak a vállalkozásokra, amelyeket azok, az emberekkel fizettetnek meg – jelentette ki Mesterházy Attila, az MSZP elnöke. Példaként említette, hogy emelkedik a benzin, az energia ára, kiemelte a rezsiköltségek és a cukor drágulását.
Mindez az egyébként is nehéz körülmények között élő emberek életét nehezíti, ez pedig oda vezet majd, hogy a problémák nem csökkenek, hanem nőnek. A kormány gazdaságpolitikájával - amennyiben így halad - visszavezeti az országot a 2008-as válság szintjére. "Romba dönti Magyarországot", ha nem változtatnak.
A társadalompolitikára kitérve azt mondta: "amit láttunk az elmúlt nyolc-kilenc hónapban az nem az, amit a választások előtt ígértek". A gazdagokat támogatják, miközben - lásd például az adórendszer - a magyar dolgozók többségétől elvesznek - mondta az MSZP elnöke. Véleménye szerint ilyen társadalompolitikát nemhogy baloldali ember, de tisztességes ember sem támogat.
A pártelnök hangsúlyozta, hogy az MSZP-nek alternatívát kell felmutatnia a társadalompolitika, a gazdaságpolitika, a "demokrácia-felfogás" és a politikai stílus terén, mert a Fidesz számos esetben tévútra vezette az országot. Szerinte érezhető, hogy már az elmúlt négy-öt hónapban is nagyot fordult a világ, az emberek csalódtak a kormány intézkedéseiben, épp ezért a szocialistáknak valamennyi területen új lehetőségeket kell megjelölni, és egy egységes, erős párttal a többségi, nehéz helyzetben lévő embereket kell támogatni, nem pedig a kiváltságosokat.
hirado
2011.03.12. 11:33