HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Csak stilisztikai módosítás várható az alkotmánytervezetben

t: 113

Csak stilisztikai módosítás várható az alkotmánytervezetben

Elfogadta csütörtökön a Fidesz-KDNP-frakciószövetség az alkotmányszövegező bizottsága által elkészített alaptörvény-tervezetet - közölte a Fidesz frakcióvezetője. Lázár János elmondta: a Magyarország alaptörvénye címet viseli a jogszabály, az első fejezetnek pedig a Nemzeti hitvallás elnevezést javasolták.

A frakcióvezető hangsúlyozta: a szerdán közölt szövegtervezetet a március 14-i parlamenti beterjesztésig már csak stilisztikailag módosít, de a kormánypárti képviselők a ezután is indítványoznak majd tartalmi változtatásokat.

Érdemi vita, több észrevétel volt továbbá a génmódosított élőlényekkel, az önkormányzati rendszerrel, a köztársasági elnök, valamint az Alkotmánybíróság (Ab) jogkörével kapcsolatban. Téma volt ezen túlmenően a kamarák, a munkavállalók, a munkaadók joga. Az ország jelképeivel kapcsolatban szintén voltak észrevételek, ezeket is mérlegelni kell - tette hozzá.

A köztársaságielnök-választásra kitérve kiemelte, lesz módosítás, de Magyarország nem lép a prezidenciális vagy a félprezidenciális rendszer felé. Pontosítják ugyanakkor az elnök jogkörét, és bizonyos esetekben nagyobb lehetőséget biztosítanák számára az Országgyűlés feloszlatásában.

Arra a felvetésre, hogy a Legfelsőbb Bíróság (LB) helyett a Kúria szerepel a szövegtervezetben, és ez érinti-e a jelenlegi LB-elnök, Baka András pozícióját, a frakcióvezető azt válaszolta: az alkotmánytervezet azt mondja, hogy az LB-ből Kúria lesz. Arról majd az átmeneti és a hatályba léptető rendelkezéseknek kell szólnia, hogy mi lesz például az adatvédelmi ombudsman sorsa; mi lesz az Alkotmánybíróság elnöki tisztségével, tekintettel arra, hogy az Ab mostani elnökének lejár az elnöki mandátuma idén nyáron, az új alaptörvény viszont várhatóan csak 2012. január 1-jén lép hatályba.

Az Ab jogköréről azt mondta, ha valaki alaposan tanulmányozza a tervezetet, nem lehet azt mondani, hogy az szűkül vagy bővül. Teljes egészében megváltozik, hiszen van egy teljesen új intézmény, amit maga az Ab is felvetett hosszú évek óta mint lehetőség. Ez pedig az utólagos állampolgári panasz intézménye. Ennek lényege, hogy ha valaki úgy ítéli meg, hogy ügyében súlyos sérelem történt, és ez alkotmányos jogait érinti, akkor egyedi ügyben az Ab-hez fordulhat.

A Fidesz-KDNP tervezete szerint - ismertette - egy ombudsman lenne, és annak lennének helyettesei. Az adatvédelem kérdését viszont önálló hatósághoz rendelnék. Vagyis az adatvédelmi ombudsmanon kívül a többi biztosi feladatot egy ombudsman - és annak helyettesei – végeznék.

hirado

2011.03.11. 10:08

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek