
Csütörtöki ülésén dönt a Fidesz-KDNP képviselőcsoportja az alaptörvény szövegéről, amelyet a két frakcióvezető jövő hétfőn, március 14-én terjeszt az Országgyűlés elé. A javaslatot várhatóan mind a 263 kormánypárti képviselő aláírja majd.
Lázár János, a Fidesz parlamenti képviselőcsoportjának vezetője erről hétfői budapesti sajtótájékoztatóján beszélt, miután a Fidesz-KDNP délelőtti frakcióülésén az alkotmányozás volt a fő téma. A zárt tanácskozáson részt vett Orbán Viktor miniszterelnök, Szájer József, a Fidesz-KDNP alkotmányszövegező bizottságának elnöke és Salamon László, a testület kereszténydemokrata tagja is.
A frakcióvezető a tájékoztatón hangsúlyozta: javaslatuk benyújtásával nem zárul le a szövegpontosítás lehetősége, hiszen a nemzeti konzultáció keretében visszaérkező válaszlevelek alapján még lehetnek módosítások. Ezeket nem a kormány, hanem vagy a nemzeti konzultációs testület tagjai, vagy a bizottságok nyújthatják majd be - jegyezte meg.
Az Alkotmánybíróság jogkörét érintő felvetésre azt mondta: úgy látja, a frakcióban sokan megfontolásra érdemesnek tartják az általa korábban benyújtott variációt.
Az új alkotmány parlamenti zárószavazása várhatóan április 18-án lesz.
hirado
2011.03.08. 11:13