
Akkor lesz sikeres a magyar soros uniós elnökség, ha a félév végére Európa valamivel erősebb lesz, és erre az elmúlt két hónap tapasztalatai alapján van reális esély – jelentette ki Martonyi János külügyminiszter a hivatalos elnökségi honlapnak, az eu2011.hu-nak adott, szerdán közölt interjúban.
Az európai gazdasági kormányzás megerősítése a magyar elnökségi időszak legfontosabb feladata – mondta a külügyér, aki szerint az ezt célzó csomag néhány eleme - köztük a tagállamok költségvetésének összehangolására kitalált európai szemeszter működtetése - jelentős mértékben a magyar elnökség tevékenységétől függ, míg más kérdésekben az elnökségnek csak közvetett szerepe van.
Utóbbiak közé tartozik a pénzügyi stabilitás alap megerősítése vagy az új állandó válságkezelési mechanizmus létrehozása, szerinte mindkét ügyben szerződésmódosításra lesz szükség, és erről az Európai Tanács március végi ülésén hoznak végleges döntést.
Arra a felvetésre, hogy kétsebességű EU jöhet létre, vagyis teljesen elszakadhat az eurózóna az egységes valutát nem használó országoktól, Martonyi János kifejtette: amitől sokan félnek, az nem a kétsebességű, hanem a kétszintű EU; ez azt jelentené, hogy tartósan kialakul egy szűkebb kemény mag, valamint az integrációhoz csak lazábban kapcsolódó szélesebb kör. Ezt azonban véleményem szerint senki nem akarja – szögezte le Martonyi.
hirado
2011.03.03. 10:50