
A Zöldek meghívására az Európai Parlamentben tegnap tartották meg Heller Ágnes filozófus „vitanapját”. Morvai Krisztina, a Jobbik európai parlamenti képviselője Heller bevezető előadását követően felszólalt és megkérdezte, hol volt Heller Ágnes, amikor 2006 őszén a rendőrség vadállati módon lépett fel a békés emberekkel szemben és kilőtte szemüket?
A többségében Heller-szimpatizáns hallgatóság jót derült a kérdésen, ami mutatja, hogy a Zöldeknek mi is valójában a véleménye az emberi jogokról akkor, amikor azokat a nekik kedves oldal sérti meg.
A pódiumon Helleren kívül hárman foglaltak helyet. Egyikük Daniel Cohn-Bendit, az Európai Parlament zöld frakciójának társelnöke. Morvai Krisztinának nem engedték befejezni kérdését, ami ugyancsak ékesszólón bizonyítja a zöldek és társaik valódi toleranciaszintjét.
Heller válasza megdöbbentő volt. Azt jelentette ki kerek-perec, hogy "Magyarországon senkit nem lőttek le és senkit nem kínoztak".
Heller többször hangsúlyozta, hogy szavait a másik oldal folyamatosan félreértelmezi és vitatkozott fideszes képviselőkkel is erről, azt állítva, a fejére olvasott idézetek – noha azokat ott mondta a teremben – szintén nem stimmelnek. (Az értelmezési vita ez esetben persze parttalan, ugyanis az egyik fideszes képviselő Heller szövegét a magyar tolmácsolás alapján idézte és „ugyebár” Heller nem felelős azért, amit a magyar tolmács fordított.)
Hogy ne legyen kétely a döbbenetes mondatban, műhelyünk most a számára rendelkezésre bocsátott hangfelvétel alapján idézi Heller szövegét: „Nobody was shot or tortured”, mondta szó- és betű szerint a marxista filozófusnő.
Egy magyar közmondás szerint „aki hazudik, az lop is”.
Heller és filozófustársai ellen most vizsgálat folyik pályázati pénzek elsikkasztása ügyében.
Nem prejudikálva a vizsgálat végkimenetelét, Heller ártatlanságának vélelmét ezután nehéz lenne saját szavai alapján elhinni.
Ordosz Műhely
barikad.hu
2011.03.02. 11:01