
A Terrorelhárítási Központ vezetője a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában azt mondta: mindenkit kihoztak Líbiából, aki jelentkezett. Hajdu János szerint készek voltak arra is, hogy álljanak a gépen, de erre végül nem volt szükség.
A parancsnok beszélt arról is, hogy a csoportot a Külügyminisztérium és a líbiai magyar nagykövet szervezte, de kevesebben jutottak el a repülőhöz, mint ahányan a listán szerepeltek.
Hajdu János elmondta: már a gépnél voltak az utasok, amikor arról kaptak tájékoztatást, hogy még egy magyar érkezett a repülőtérre. Őt végül azért nem várták meg, mert nem voltak érvényes papírjai, és ezeket csak egy vagy több nap múlva tudta volna pótolni a nagykövetség.
A TEK vezetője úgy fogalmazott: azt vállalták, hogy minden magyar és uniós állampolgárt Budapestre hoznak, aki jelentkezik náluk, és ezért még azt is vállalta volna a külünlegesen kiképzett csapat, hogy állnak a repülőgépen.
Szólt arról is, hogy az érkezés után – mint fogalmazott – a TEK-be helyezték át az országhatárt, majd a központba vitt menekülteket ott léptették be az országba. Hajdu János megismételte, ha parancsot kapnak egy újabb mentőakcióra, akkor azonnal elindulnak.
A TEK tíz ország 96 állampolgárát hozta Budapestre vasárnap, közöttük 24 magyart, továbbá román, bolgár, német, litván, lengyel, cseh és bosnyák állampolgárokat.
hirado
2011.03.01. 10:38