
Újra hangsúlyosabb szerepet kaphat az MSZP-ben Gyurcsány Ferenc - hangzott el az MTV Híradójában. A párt választmánya egyhangúlag megszavazta, hogy kapjon országos minősítést a volt kormányfő Demokratikus Koalíció nevű platformja. Gyurcsány Ferenc múlt héten, az évértékelő beszédében azt mondta: meg akarja újítani az MSZP-t. A beszéde megosztotta a párt vezetését.
A korábbi kormányfő tavaly októberben alakította meg a ’89-es demokraták politikai közösségének megszervezését célul tűző Demokratikus Koalíciót.
Délelőtt már szinte biztos volt, hogy Gyurcsány Ferenc platformja megkapja az országos minősítést, hiszen az MSZP vezetése is ezt támogatta.
Kiss Péter azt mondta: én a virágozzék száz virág elvét szeretném a baloldalon látni.
A pártban most hét országos platform van. Ezek a csoportok erősebben tudják érvényesíteni politikai érdekeiket.
Gyurcsány Ferenc korábban azt mondta: nem új pártot alapítunk, hanem az MSZP-ből csinálunk új pártot.
A volt miniszterelnök múlt heti évértékelő beszédében egyértelművé tette: az MSZP-t akarja megreformálni. Ez megosztotta a párt vezetését Puch László pártigazgató például egy internetes portálnak azt nyilatkozta: nem lehet tudni, hogy Gyurcsány kiket akar megszólítani. A politikus szerint a volt kormányfőnek döntenie kell: alkalmazkodik az MSZP-hez, vagy kilép a pártból.
A mai döntéssel újra nagyobb szerepet kaphat a pártban Gyurcsány Ferenc. A platform megerősítését Mesterházy Attila is támogatta, a pártelnök szerint azonban nem lehet több széthúzás. Mesterházy azt mondta: megítélése szerint a platformok sokszínűvé tesznek egy pártot, ezért minden platformra és minden olyan platformvezetőre szüksége van az MSZP-nek, aki tiszteletben tartja a párt alapszabályát, a közösség érdekét tartja szem előtt, és a helyes megoldások megtalálásáért dolgozik
hirado
2011.02.27. 12:27