
Göncz Kinga korábbi külügyminiszter felelősségét is felveti a moszkvai kereskedelmi képviselet eladása ügyében a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal titkos jelentése az [origo] információi szerint. A jelentés azt állapította meg, hogy a korábbi miniszter túllépte a hatáskörét, amikor felhatalmazást adott a zavaros körülmények között lebonyolított adásvételt lezáró szerződés aláírására.
Tizenkét ember biztosan részt vett abban a döntéshozatali eljárásban, amelynek során eladták a moszkvai magyar kereskedelmi képviselet épületét. Nekik rálátásuk lehetett azokra a zavaros részletekre, amelyek miatt a Központi Nyomozó Ügyészség nyomoz az ügyben - derül ki a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) vizsgálatából.
A hírportál emlékezetett, az ügyészség február 8-án vette őrizetbe Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) korábbi vezérigazgatóját, Székely Árpád korábbi moszkvai nagykövetet és Fekszi Mártát, a Külügyminisztérium korábbi államtitkárát. Néhány nappal később a bíróság mindhárom gyanúsítottat szabadon engedte, de az eljárás folytatódik ellenük. Göncz Kinga korábbi külügyminisztert pedig szerdán hallgatták ki tanúként az ügyben.
hirado
2011.02.26. 12:00