
Nem fogadta el a szegedi közgyűlés Gyimesi László, a Fidesz szegedi elnökének javaslatát, mely az önkormányzat kizárólagos tulajdonában álló gazdasági társaságok ügyvezetőinek munkáltatói jogait a polgármestertől a vagyongazdálkodási tanácshoz utalta volna.
Botka László, szocialista városvezető úgy vélte: ha a képviselők megszavazták volna az előterjesztést, nyílt törvénysértést követtek volna el, hiszen az önkormányzati törvény szerint a munkáltatói jogokat egyértelműen a polgármesternek kell gyakorolni.
Gyimesi László ezzel szemben a gazdasági társaságokra vonatkozó törvényre hivatkozott, miszerint a munkáltatói jogokat a tulajdonos - jelen esetben a közgyűlés - gyakorolja, amely ezt átruházhatja a vagyongazdálkodási bizottságra.
A vitában a fideszes képviselők kifejtették, hogy az ügyben végső döntést a kormányhivatal, illetve a bíróság hozhat, Botka László szerint ez azonban az Alkotmánybíróság feladata.
hirado
2011.02.26. 11:56