
Pénteken nappal gyorsan melegszik majd a levegő, talán a hét legmelegebb napja lesz, hiszen a front nyomja előterében a meleg levegőt. A maximum 25-28 fok között ígérkezik, és emellett csak időnként növekszik majd meg a felhőzet, és csak néhol lehet kisebb zápor. A szél már délire, délnyugatiira fordul, és többfelé megélénkül.
A hétvégén aztán gyökeres változik a helyzet, a Skandináv félsziget fölötti hideg, sarkvidéki eredetű légtömeget és a kontinens nagyobb része fölötti meleg léghullámot egy éles időjárási front választja el, és ez szombaton éri el hazánkat északnyugat felől. Vagyis miközben nyugaton erősen felhőssé lesz az égbolt és záporok, zivatarok alakulnak ki, keleten még meleg, 26 fok lesz.
Vasárnap a legmagasabb hőmérséklet már sehol sem éri majd el a 20 fokot, már csak 14 és 18 fok között tetőznek majd az értékek. A jövő hét első feléig, többnyire felhős, záporos időre számíthatunk.
Hétfőre 3-5 fokkal emelkedik majd a hőmérséklet, és még kedden is 18-23 fok várható.
rtlklub
2005.09.16. 11:39