
Brutálisan molesztálták pénteken a kairói Tahrir téren a Mubarak-rezsim ellen és a reformokért demonstráló tömeg tagjai a Spektrum TV riporternőjét, Cseke Esztert. Erről az újságírónő kollegájával együtt saját blogjában számolt be.
A két újságíró a Tahrir téren akart átkelni, s nem vették észre, hogy „nem véletlenül vannak körbekerített részek nőknek”. Cseke Esztert elkezdték fogdosni, egyre többen és egyre erőszakosabban, és végül csak segítséggel tudtak kijutni a kordonon kívüli részre, ahol már nem férhettek hozzájuk a tüntetők.
Minderről így számol be: "Sodródtunk tovább, és mire felfogtuk, hogy csak férfiak vannak körülöttünk, már késő volt. Még akkor sem aggódtam, mikor az első kéz megfogta a fenekemet. Persze, sz..r érzés, de ez otthon egy szórakozóhelyen is simán előfordul. Gondoltuk, ha mostantól Andris előtt megyek és fogom a kezét, megússzuk a további kellemetlenségeket. Hülyék voltunk, csapdába kerültünk, olyan szorosan fogtak közre minket a férfiak, hogy se előre, se hátra nem volt menekvés. ... Egyre többen fogdostak, fogyott a levegő, tudtam, hogy nem szabad pánikba esni, nem szabad hagyni, hogy elsodorjanak minket egymástól. Ha elsodornak, rám veti magát az agresszív tömeg, és a forgatás első napján úgy végzem majd, mint a CBS riporternője, akit gyakorlatilag nyilvánosan megerőszakoltak"
"Már láttuk magunk előtt pár méterre a korlátot, amin ha sikerül átmásznunk, valószínűleg megmenekülünk. Andris mögöttem volt végig, szorítottam a kezét, ha egy pillanatra el kellett engednem, kapkodtam utána. Ilyenkor megfogtam valamelyik tapogató kezét, próbáltam lerázni őket magamról, hiába. ... Olyan erősen csipkedték a mellemet, kapartak, markolásztak mindenhol. Fogalmam sincs, mennyi ideig voltunk bent. ... Aztán egy férfi felemelt a korlátra, kirángatott a dühöngő tesztoszteron-erdőből, Andris hátulról nyomott felfelé. Végül őt is kihúzták. Ketten voltunk, megvolt mindenünk. Remegett kezem-lábam a megaláztatástól. ... Az egyik fiút arcon vágtam, később, mikor már túl voltunk rajta' sajnáltam, hogy nem húzhatok be legalább még egynek. Agressziót, dühöt, kiszolgáltatottságot éreztem."
Kollégája, András ezt írta: "Eszterrel végig fogtuk egymás kezét, eleinte pont azért, amiért mondjuk a Szigeten fogja egymás kezét két ember a tömegben, hogy ti. ne veszítse el egymást. Aztán később ugyanezért, csak épp a tét változott meg egyetlen pillanat alatt: ha elszakítanak egymástól, Esztert kicsinálják. Két-három másodpercenként nyúlt valaki a melléhez, a fenekéhez és a lábai közé, eleinte csak felszisszent és hátrafordult, aztán volt, hogy felsikoltott, annyira fájt neki.
Párhuzamosan kérleltük, kértük, majd ordítottuk a körülöttünk folyamatosan váltakozó összetételű fiúcsapat legközelebb álló tagjainak, hogy hagyják abba. És volt, aki abbahagyta. Volt, aki elnézést kért. De a rémálom nem ért véget. Nyilvánvaló volt, hogy ez az egész nem személyes, nincs benne az égvilágon semmi személyes, egyszerűen arról van szó, hogy itt van egy szép fehér lány, amilyet még életükben nem láttak ilyen közelről, és ők bizony - ki látja? senki! mi történhet? semmi! - megfogdossák, ahol érik. Elvégre sem a vallásuk, sem a száz egyiptomi férfira eső fehér nők száma, sem a kultúra nem valószínűsíti, hogy lesz még ilyenre alkalmuk valaha."
hirado
2011.02.21. 10:44