
Tarlós István szerdán megbeszélést folytatott George Patakival, New York állam volt kormányzójával; ahol az is kiderült, kit tart nagyra a politikai közéletből a főpolgármester.
Tarlós a találkozó után közölte, George Pataki támogatásával fel fogja venni a kapcsolatot példaképével, Rudolph Giulianival, New York korábbi polgármesterével.
A találkozón a két politikus megvitatta Budapest közlekedési helyzetét, infrastruktúráját, és szó esett a metrórendszer befejezéséről is.
Tarlós István közleményében kitért arra, hogy a tartományi, állami és városvezetői tapasztalatokkal rendelkező volt kormányzótól olyan praktikus tanácsokat is kapott, amelyek javíthatják Budapest nemzetközi megítélését.
A megbeszélésen a főpolgármester közölte, hogy "George Pataki támogatásával" fel fogja venni a kapcsolatot példaképével, Rudolph Giulianival. Mint a közlemény írja, "Tarlós István számára irányadó lesz, miként lehet a demokratikus szabályokat összehangolni a rendteremtéssel".
Giuliani 1994 és 2001 között volt New York polgármestere. Az amerikai metropolisz vezetőjeként bevezette a "zéró tolerancia" politikáját, ennek keretében a rendőrség erőteljesen fellépett a bűnözéssel szemben.
Hivatali idejében javultak a bűnözési mutatók, továbbá kőkemény szigorításokat vezetett be a dohányzásra vonatkozóan. Giuliani stratégiájához tartozott, hogy a viszonylag enyhe jogsértéseket sem tűrte, így például a graffitiket, vagy a cannabis birtoklását.
hirado
2011.02.17. 10:43