
A miniszterelnök beszéde olyan volt egy kicsit, „mint egy tanácstalan ember előremenekülése” – reagált Orbán Viktor nyitóbeszédére a gárdamellényt viselő Vona Gábor, a Jobbik elnöke.
Vona Gábor kérdőre vonta a miniszterelnököt, hogy miért van szükség új programra, „ezek szerint eddig nem volt programja a Fidesznek?” - kérdezte a kor5mányfőt.
A Jobbik elnöke hiányolta Orbán Viktor beszédéből a devizahiteleseket megmentő csomagot, mert - mint mondta - több mint egymillió ember van adósságcsapdában.
Vona Gábor hiányolta, hogy Orbán Viktor nem tett említést a közbiztonságról sem, és felelevenítette, hogy a kormányfő nem is olyan régen azt mondta: két hét alatt rendet tesznek, ez a két hét letelt, azóta már többször is.
A jobbikos képviselő szerint a magyar királyi csendőrség megalakulásának 130. évfordulóján a magyar közbiztonság összeomlott. Vona Gábor szerint Magyarországon etnikai tisztogatás folyik.
Vona Gábor azt mondta: az ország problémáinak gyökere egy 3-as spirálban van. Első egy nemzetközi csapdahelyzet, a második , hogy a keleti hatalmakkal partnerségre kell törekedni, a harmadik pedig egy súlyos demográfia fogyás, és - ahogy a Jobbik elnöke fogalmazott - "a cigányság elképesztő népszaporulata". Vona Gábor hozzátette: a Jobbik, minden - ahogy a pártelnök fogalmazott - tisztességes cigánynak segítő jobbot nyújt.
hirado
2011.02.15. 10:42