
Ma már a Fidesz sem tekinti magáénak a saját alkotmánykoncepcióját, hiszen Harrach Péter a KDNP és Lázár János a Fidesz frakcióvezetője is olyan módosító indítványt nyújtott be, mely annulálja az alkotmány-előkészítő bizottság féléves munkáját – jelentette ki Tóbiás József, az MSZP frakciógazgatója a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában.
A szocialista politikus szerint immár nem arról kell beszélni, hogy alkotmányozásban az MSZP részt vesz-e, hanem arról, hogy miről is szól az alkotmányozás. Mint mondta, idáig folyamatosan arról lehetett hallani, hogy a kormány kétharmados felhatalmazás birtokában mit tehet meg, most azonban úgy tűnik, nem tudják, mit akarnak, ez esetben azonban ne az ellenzéktől várják a megoldást - hangsúlyozta Tóbiás József.
Úgy vélte: a kabinet alkotmányozni akart, de kapkodott és rosszul készítette azt elő, a kormány alkotmánykoncepciója nem fedi le a magyar társadalom értékközösségét.
Mint mondta: az MSZP benyújtott egy javaslatot arról, hogyan kell a társadalmi egyeztetést lefolytatni, és ebben a szocialista párt milyen módon vehet ebben részt. Ha ezt elfogadják, van miért visszatérni az alkotmányozásba – hangoztatta a frakcióigazgató.
hirado
2011.02.14. 10:45