HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Selmeczi: már biztonságban vagyunk

t: 222

Selmeczi: már biztonságban vagyunk

A magyarok bíznak az államban, bíznak saját magukban, abban, hogy az ország gyarapodni, a nemzet erősödni fog. Ez a bizalom segíthet kihúzni Magyarországot abból a gazdasági kátyúból, amiben most vagyunk. Fél Európa figyel minket, sokan drukkolnak nekünk, és ha a nemzeti gazdaságpolitikánk sikerrel jár, akkor valószínűnek tartjuk, hogy a többi ország is követ majd, mint ahogyan a bankadó kapcsán tették – nyilatkozta a Demokratának Selmeczi Gabriella.

A nyugdíjvédelmi kormánymegbízott szerint ennek köszönhető, hogy az állami nyugdíjrendszerbe átlépők aránya meghaladta a kormány által várt 90 százalékos arányt. Úgy vélte: az a lényeg, hogy az emberek maguk dönthettek a magánnyugdíjpénztárakba befizetett forintjukból. Szerinte ez így tisztességes és igazságos.

Selmeczi leszögezte: egy hosszú távon is kiszámíthatóan és biztonsággal működő nyugdíjrendszer megalapozásához 10-30 év szükséges. Ha a rendszerváltáskor sikerült volna ezeket a folyamatokat elindítani, már húsz évvel előbbre tartanánk – tette hozzá.

Hangsúlyozta: erősíteni kell a társadalmi szolidaritást. Azokból a járulékokból, amelyeket most befizetünk, fizetik ki a szüleink, nagyszüleink nyugdíját. Ha valaki adót vagy járulékos csal, végső soron saját nyugdíjas szülei megélhetését nehezíti meg. Mindenkinek tisztában kell lennie azzal, ha ő megy nyugdíjba, a gyerekei fogják fizetni a járulékait, és akkor kapja majd vissza, amit annak idején befizetett – érvelt a fideszes politikus.

hirado

2011.02.10. 12:28

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek