
Az első döglött halakat pénteken találták a horgászok. Vasárnapra azonban a dögök zömét már elszállították. A víz tetején rengeteg hínárt és a közöttük megcsillanó döglött halakat lehet látni. A még életben maradt halakat úgy próbálják továbbra is életben tartani, hogy az élővíz csatorna vizét szivattyúval forgatják, hogy a benne élő állatok oxigénhez juthassanak.
A horgászok a Berettyóba engedik a csatorna megduzzadt és elfeketedett vizét, és azon tanakodnak, hogy mi és hogyan kerülhetett az élővízbe, mert a vízügytől semmilyen tájékoztatást nem kaptak.
"A még élő halakat visszaengedtük a Berettyóba, mivel a csatornának a vize elég szennyezett és a színe is fekete. Valószínű, hogy a nagy esőzések miatt a szántóföldekről származó műtrágya került bele" - mondta Vékony Ferenc, a Szeghalmi Horgászegyesület elnöke.
A megdöglött és a felszínre menekülő halakat többen lehalásszák és ellopják, ezért egész nap halőr vigyázza a csatornapartot.
rtlklub
2005.09.05. 10:54