
A New Orleans-i tiszteletbeli konzul információi szerint körülbelül 100 magyart érintett a Katrina hurrikán pusztítása. Ezt a számot a washingtoni magyar nagykövet nem cáfolta, de megerősíteni sem tudta. A nyári szezon miatt sok magyar turista tartózkodhatott a városban, de hogy hányan, azt egyelőre nem lehet tudni.
"Szeretném jelezni azonban, hogy egyelőre a mentés a legfontosabb és nem a keresés. A keresés, amint beindul, akkor tudjuk pontosan bemérni, hogy hány magyar érintett" - dr. Simonyi András, washingtoni magyar nagykövet.
Éjszaka többen is jelezték, hogy nem tudták felvenni a kapcsolatot New Orleans-ban tartózkodó magyar rokonaikkal. Egy magyar triót pedig még szerdán kimentettek egy vízzel elárasztott szállodából.
"Egy háromfős társaság jelentkezett, hogy fogytán van a vizük és az ennivalójuk. Ők egy szállodában ragadtak, rajtunk keresztül kértek segítséget. Legjobb tudomásom szerint megkapták és útban vannak Huston felé" - tette hozzá a nagykövet.
A nagykövet szerint egyre bonyolultabbnak tűnnek a mentési munkálatok New Orleans-ban. Az is nehezíti a helyzetet, hogy a város utcáin egyre több az aligátor.
Statárium New Orleans-ban
A rablások miatt rögtönítélő bíróságokat állítottak fel. Egy mentőhelikopterre is rálőttek, ezért le kellett állítani a New Orleans-i sportcsarnok kiürítését, ahol pedig ezrek várnak arra, hogy elvigyék őket a természeti katasztrófa sújtotta városból. A polgármester szerint ezrek haltak meg.
Hőség és bűz. A Superdome a vihar idején menedék volt. Most elviselhetetlen odabenn. Az emberek inkább a szabad ég alatt várják, hogy elvigyék őket innen. Nyomakodnak, hogy felférjenek egy-egy buszra vagy helikopterre. A káoszban valaki rá is lőtt a nemzeti gárda egy mentőhelikopterére, egy katona megsérült és felfüggesztették a mentést. Pedig a város főpolgármestere szerda este közölte: mindenkinek el kell hagynia New Orleanst.
A jazz szülőhelye a Mississippi folyó és egy a tengeröbölből kialakított tó között fekszik, néhol méterekkel a tengerszint alatt. A gát két helyen is átszakadt, a város ezért került szinte teljesen víz alá. A számítások szerint az itt élők hónapokig nem térhetnek vissza. A vízhiány és fertőzésveszély miatt menniük kell az egyik kórház betegeinek is, pedig az épületet nem érte el az ár.
Az oszladó, valószínűleg több ezer holttesttel egyenlőre nincs idő foglalkozni. Azokat kell menteni, akik napok óta házaik tetején várják a segítséget. Táblákkal, tetőkre festett feliratokkal, fehér kendőkkel, esernyőkkel próbálják felhívni magukra a figyelmet. A menekültek egy része már megérkezett ideiglenes lakhelyére. Itt meséltek a rémálomról, amit a valóságban átéltek.
"A hurrikán semmiség volt ahhoz képest, ami utána jött. Több, mint egy napig nem jutottunk vízhez" - mondta egyikük. Őket most egy másik sportcsarnokban, a houstoni Astrodome-ban helyezik el.
"Nem túl otthonos, de megpróbáljuk azzá tenni. 20 ezer ember számára van élelmünk, ágyunk és vécénk" - mondta a vöröskereszt egyik alkalmazottja.
Az Egyesült Államok történetének legnagyobb mentőakciójában New Orleans-ból naponta tízötezer embert tudnak biztonságos helyre vinni. A számítások szerint körülbelül 100 ezren lehetnek még a városban. A mentést nehezíti, hogy több autópályát is darabokra tépett szét a vihar. A Mexikói-öböl partján a településeket letarolta a hurrikán. A házakból csak romok maradtak, az autókat a fák közé, a kerítésre, a hajókat a partra vetette a vihar.
"Amikor olyasvalakit húzol ki a törmelékek közül, akivel együtt nőttél föl, az kemény" - mondta elcsukló hangon az egyik férfi, aki visszament, hogy megnézze mi maradt. Ő és mások is megpróbálják újra felépíteni az életüket a romokból: "Van fényképem a házról, úgyhogy legalább tudom, hogyan nézett ki. Mindenünket elvesztettük, tényleg mindent."
Az újjáépítés akár évekig is eltarthat.
Magyarok is segítenek
Magyarok is segítenek a hurrikán sújtotta területen. A Baptista Szeretetszolgálat három munkatársa már útnak indult. A csapat egyik tagja, Pavelcze László a Független Hírügynökségnek azt mondta, hogy észak-karolinai társszervezetük felkérésére a kinti mentőcsapatok munkáját segítik majd, és tanulni is szeretnének abból, hogy ott hogyan kezelik a katasztrófahelyzetet.
rtlklub
2005.09.01. 20:54