
A Hajdú-Bihar megyei Berettyóújfalu térségében összeütközött egy olasz hűtőkamion valamint egy szintén olasz rendszámú Ford személygépkocsi
Teljes szélességében lezárták a 42-es utat egy csütörtök hajnali baleset miatt. A Hajdú-Bihar megyei Berettyóújfalu térségében - egyelőre ismeretlen okból - összeütközött egy olasz hűtőkamion valamint egy szintén olasz rendszámú Ford személygépkocsi - tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökséggel az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
A Fordból egy sérültet emeltek ki a tűzoltók. A két jármű teljesen elzárja mindkét forgalmi sávot, így ameddig a tűzoltók egy darus kocsival el nem távolítják a balesetet szenvedett járműveket, az útzárat fenntartják. Elterelésre nincs mód, aki teheti, válasszon kerülőutat.
Ketten meghaltak, ketten súlyosan megsérültek csütörtök hajnalban a Heves megyei Bélapátfalva és Szilvásvárad közötti útszakaszon - közölte az MTI-vel a katasztrófavédelem szóvivője.
Dobson Tibor elmondta: kevéssel két óra után egy személygépkocsi az úttestről felhajtott a közúttal párhuzamosan, annál magasabban futó vasúti pályára. A töltés tetején az autó eddig ismeretlen okból felborult.
A gépkocsiban ülő négy személy közül kettő meghalt, kettő súlyos sérüléseket szenvedett, a szerencsétlenség idején nem közlekedett arra vonat, így nem történt még nagyobb baj.
A helyszínelés és a műszaki mentés a kora reggeli órákra helyreállt, a töltésre épült vasúti pályán a forgalom hamarosan megindulhat, mondta Dobson Tibor.
Ketten életüket vesztették, hárman pedig megsérültek abban a súlyos balesetben, amely szerdán az esti órákban történt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a 4-es úton Újfehértó és Császárszállás között. A mentés és a helyszínelés jelenleg is tart, a 4-es út érintett szakaszát teljes szélességében lezárták, de a forgalom elterelés mellett halad - tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökséggel az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
A tragikus karambol a 4-es út Újfehértó és Császárszállás közötti szakaszán történt. A balesetben - egyelőre ismeretlen okból - egy Mercedes és egy Skoda típusú személygépkocsi ütközött frontálisan. A Mercedesben ülő két ember a helyszínen életét vesztette, míg a Skoda két utasát és sofőrjét súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A kocsik az ütközésben annyira összeroncsolódtak, hogy a holttesteket és a sérülteket is a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk feszítő-vágó berendezés segítségével. A 4-es út érintett szakaszát a műszaki mentés és a helyszínelés idejére teljes szélességében lezárták, az útzár jelenleg is érvényben van, de a forgalom - eltereléssel - kerülőúton haladhat. A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit.
Lámpaoszlopnak csapódott és életét vesztette egy motoros a főváros XI. kerületében a Budaörsi úton szerda délután.
A 28 éves fiatalember a Budaörsi úton haladt a városközpont felé, amikor egy enyhe kanyarban elvesztette uralmát a motorja felett és egy lámpaoszlopnak csapódott.
A motoros feltehetően gyorsabban hajtott a megengedettnél; a baleset körülményeit szakértők bevonásával vizsgálja a rendőrség.
A helyszíni szemle rövidesen befejeződik, de a Budaörsi út városba vezető szakaszán torlódás alakult ki.
hirado
2005.09.01. 09:17