HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > AKTUÁLIS > Perelhetnek a parkolócégek

t: 194

Perelhetnek a parkolócégek

Előfordult, hogy egy bíróság azért utasította el a parkolócég keresetét, mert nem volt egyértelmű, hogy a bíróságra tartozik-e az ügy. A legfelsőbb bíróság most úgy foglalt állást, hogy polgári perben lehet behajtani a tartozásokat.

"Eddig azok a kételyek, amelyek a parkolási díjak és pótdíjak polgári úton behajthatók-e ezek továbbra nem kételyek, hiszen kimondták, hogy polgári peres úton bíróságon érvényesíthetik a parkolási társaságok ezeket az igényeket" – mondta Novák Péter, a Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft. Igazgatója.

A tartozás adók módjára behajtható, vagyis mehet a végrehajtó és lefoglalhat ingóságot, vagy jelzáloggal terhelheti meg a lakást. Eddig 2500 eljárást indítottak, ezek több mint a felét már megnyerték. Az öt évre visszamenő összes felhalmozott tartozás egymilliárd forint. Az Emberibb Parkolásért Mozgalom szerint a mostani állásfoglalás ellentétes az alkotmánnyal.

"Egyértelműen meghatározza az alkotmánybíróság, hogy nem polgári peres kapcsolat jön létre, hanem közhatalmi minőségben kell eljárni az önkormányzatnak, mint hatóság. Nyilvánvalóan szabálysértést von maga után" – jelentette ki Legin István, az Emberibb Parkolásért Mozgalom alelnöke.

A mozgalom érvelése szerint az autósoknak azért lenne jobb a szabálysértési eljárás, mert annak az elévülési ideje mindössze hat hónap, míg a polgári peres ügyekben a tartozás elévülése öt év, ezalatt pedig sok büntetés gyűlhet össze.

A legfelsőbb bíróság egy korábbi állásfoglalásában kimondja, hogy a pótdíjért és a bírságért az autó üzembentartójának kell felelnie, függetlenül attól, hogy ki vezette a kocsit, ezért ezzel nem lehet védekezni.

rtlklub

2005.08.30. 23:59

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek