
Tíz halálos kimenetelű baleset történt az utakon péntek estétől vasárnap reggelig, ezért a rendőrség fokozott figyelmet kér a közlekedésben résztvevőktől.
"Vigyázzanak a gyalogosokra, figyelmesen vezessenek, tartsák be a megfelelő sebességet illetve a KRESZ szabályait" - mondta Kovács Viktória főhadnagy, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) sajtóügyeletese.
Kovács Viktória elmondta: pénteken este Miskolc belterületén egy 30 éves személygépkocsi-vezető ütött el egy gyalogost, Veszprém külterületén pedig egy 42 éves tehergépkocsi-sofőr gázolt elegy egyelőre ismeretlen személyazonosságú gyalogost. Fejér megyében Mezőszilas belterületén egy olasz állampolgár által vezetett személygépkocsi ütött el egy kivilágítatlan kerékpárost.
Szombaton Budapesten, a XVI. kerületben a Csömöri út és a József utca kereszteződésében egy ötven éves férfi személygépkocsijával előzés közben áttért a túloldalra és elütött egy gyalogost.
Bácsbokod külterületén egy 23 éves férfi autójával áttért a menetirány szerinti baloldalra és egy lassú járműnek, majd egy fának ütközött. A kocsiban ülő 16 éves nő életét vesztette, az autó másik utasa és sofőrje súlyos sérüléseket szenvedett.
Kiskunhalason egy negyvenéves férfi feltehetően gyorshajtás miatt személygépkocsijával egy útkanyarulatban kisodródott és betonkerítésnek ütközött, s a helyszínen életét vesztette. Szeged-Kiskundorozsma belterületén egy 58 éves férfi motorkerékpárjával egy álló tehergépkocsinak ütközött.
Hajdú-Bihar megyében Földes külterületén egy 56 éves férfi meghalt, miután személygépkocsijával áttért a menetirány szerinti baloldalra és felborult. Nógrád megyében Kálló külterületén egy 35 éves férfi tért le az útról autójával és életét vesztette.
Vasárnap hajnalban Apagy és Levelek között a 41-es főúton egy személygépkocsi áttért a menetirány szerinti baloldalra, és összeütközött egy vele szemben közlekedő személygépkocsival, a balesetben egy ember életét vesztette.
hirado
2005.08.28. 12:24