
Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője a Független Hírügynökségnek szombaton elmondta, hogy a 70-80 méteres fal repedése 4 lakóházat veszélyeztet közvetetten, emiatt egy 4 tagú családot ki kellett költöztetni, ők rokonaiknál találtak szállást. További kilenc család maradhatott saját lakásában. Egy esetleges falomlás, illetve földcsuszamlás elkerülése érdekében a környéken el kellett zárni a közműveket még péntek este, ez 45 házban nagyjából 200 embert érint. A korlátozás egész hétvégén tart, addig a szakemberek megpróbálnak megoldást találni a problémára.
A Járom utca, illetve a Kengyel köz környékén lakóknak segítséget nyújt a helyi polgári védelem és az önkormányzat. A környéken mobil illemhelyeket szereltek fel, a vizet lajtos kocsikkal biztosítják, illetve ásványvizet adnak a lakóknak. Tisztálkodási lehetőséget a helyi szociális gondozóban kapnak, ahová busszal szállítják el őket. Az önkormányzat segít abban is, hogy meleg ételhez jussanak a közművektől elzárt házak lakói.
rtlklub
2005.08.27. 11:07