HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > AKTUÁLIS > Felgyorsulnak a Miskolc-Nyíregyháza között zakatoló vonatok

t: 258

Felgyorsulnak a Miskolc-Nyíregyháza között zakatoló vonatok

Nyílt közbeszerzést írt ki a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. a Miskolc-Nyíregyháza vasúti vonalszakasz megvalósíthatósági tanulmányának és engedélyezési terveinek elkészítésére.

A tervezési sebesség 160 kilométer óránként, és a vonal nagyobb részt kétvágányú lesz.

A felhívás szerint a Miskolc-Mezőzombor közötti szakaszra két vágányt kell tervezni. Mezőzombor Nyíregyháza között pedig szakaszosan, vagy teljesen kell kétvágányúvá tenni a vonalat. Ez attól függ, hogy az ajánlatkérő által átadott középtávú és az ajánlattevő által kidolgozandó hosszú távú menetrendi koncepció milyen hosszban igényli a dupla vágányt.

Az ajánlattevőknek kalkulálniuk kell a kapcsolódó szárnyvonalak és az autóbuszok "ráhordó kapacitásával" is, és meg kell tervezni a vasútállomásokon a P+R parkolókat.

Nem tehet ajánlatot az a cég, amelynek a nettó árbevétele az utolsó 3 év bármelyikében nem érte el vasúti tervezésből a nettó 800 millió forintot. Emellett több vasúttervezési referenciát is be kell mutatni.

Az ajánlattételi határidő november 11, az eredményhirdetés tervezett időpontja december 9. A legalacsonyabb árat kínáló lesz a nyertes. A szerződéskötés tervezett időpontja 2011. január 7.

hirado

2010.09.21. 10:32

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek