HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > AKTUÁLIS > Túl közel repült egymáshoz két utasszállító Magyarország felett

t: 208

Túl közel repült egymáshoz két utasszállító Magyarország felett

A jugoszláv JAT légitársaság B737-es utasszállító repülőgépe és az Air France légitársaság A340-300-as gépe augusztus 20-án 12 óra 30 perc körül 10300 méteres magasságon függőlegesen 60 méterre megközelítette egymást. A két gép egy irányba repült, és vízszintes elkülönítés gyakorlatilag nem volt köztük - áll a szakszervezet elnöke által aláírt közleményben.

A Polgári Légügyi Hatóság szóvivője megerősítette a hírt. Bajkó Erika szerint a két gép a megengedett elkülönítési minimumnál közelebb került egymáshoz. A szakszervezet közleményében nehezményezi, hogy az illetékesek "elfelejtették" tájékoztatni a közvéleményt az esetről. Bajkó Erika erre reagálva közölte: az esetet a Hungarocontrol Magyar Légiforgalmi Szolgálat az előírásoknak megfelelően az arra illetékes szerveknek jelentette.

Hozzátette: az esetet államigazgatási eljárás keretében vizsgálják, és annak eredménye alapján vonják le a következtetéseket. A vizsgálat befejezésének várható időpontját azonban nem tudta megmondani.

A szakszervezet közleményében elfogadhatatlannak tartja, hogy a légi irányításhoz használt műszaki berendezések alkalmatlansága, vagy a szektorkapacitás létszámhiányból adódó bővítése emberek százainak életét veszélyezteti, és a légiforgalmi irányítók pszichés terheit elfogadhatatlan szintre emeli.

Ezt a megállapítást a hatóság szóvivője "felelőtlen hangulatkeltésnek" tartja. Amennyiben a szakszervezet elnökének a berendezésekkel kapcsolatban konkrét hibákról tudomása van, azt köteles jelenteni a gépeket vizsgáló légügyi hatóságnak - mondta Bajkó Erika.

hvg

2005.08.23. 18:01

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek