
Az elmúlt egy-másfél évben legalább 20 százalékkal esett vissza a nyelviskolák forgalma - írja a Napi Gazdaság.
Javában tart a beiratkozási időszak, pontos adatok majd szeptemberben állnak rendelkezésre, de az már látszik, hogy az előző szemeszterhez képest is 10 százalékos lehet a visszaesés a lakossági tanfolyamok terén - mondta a lapnak Szemes Gábor, a London Stúdió Nyelvoktató Kft. ügyvezetője.
A korábbi drasztikus keresletcsökkenés után lassan, de élénkül az érdeklődés a cégek által szervezett tanfolyamokra - mondta el a Napi Gazdaságnak Rozgonyi Zoltán, a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének elnöke.
A válság nem tizedelte meg az iskolákat: 90-95 százalékuk alkalmazkodott a helyzethez, ahol tudták, csökkentették a költségeiket, és talpon maradtak.
A 25 évnél idősebb magyarok mindössze 2,7 százaléka vesz részt valamilyen képzésben, ez az arány pedig alig több mint negyede az unió átlagának, Magyarország a tavalyi Eurostat-adatok szerint hat év alatt még vissza is csúszott e téren: 2003-ban e mutató még 4,5 százalékon állt - írja a Világgazdaság.
A lap szerint az okok összetettek: Magyarországon egyfelől nem része a kultúrának a felnőttkori tanulás, szakemberek azonban arra is felhívták a figyelmet, hogy már magának a munkának sincs meg az a fajta "becsülete", mint korábban.
Gondot okoz a felnőttképzések meglehetősen zavaros rendszere is, többek között az, hogy a képzőhelyek sokszor féléves tanfolyammal próbálnak kiváltani az állami rendszerben két évig tartó képzést. Ráadásul a résztvevők úgy érzik, fizettek a végzettségükért, ezért nem fogadnak el szigorú vizsgafeltételeket.
hirado
2010.09.20. 11:09