
Özönvízszerű esőzések okoznak áradásokat Ausztriában és Svájcban, ahol már halálos áldozatai is vannak a természeti csapásnak. A napok óta tartó esőzések keddre különösen Ausztria nyugati részén okoztak áradásokat. Tirol és Vorarlberg egyes vidékein hétfő hajnal óta a lehullott csapadék mennyisége egy négyzetméterre számítva meghaladta a 100 litert. A hét végén Stájerországot sújtották a leginkább az esőzések miatti áradások, ahol Gasen településen a lezúduló víz részben elmosott egy családi házat. Az emeletes épület egyik lakója életét vesztette a romok alatt, két személy pedig súlyosan megsérült.
Keddig több száz embert kellett kitelepíteni az árvízzel sújtott nyugat-ausztriai térségből, ahol mintegy ezer tűzoltó mellett a hadsereg egységei is részt vesznek az árvízi mentésben és védekezésben. Egyes vidékeken megszűnt az áram- és telefonszolgáltatás, számos utat le kellett zárni az árvíz miatt. Az előrejelzések szerint csak szerdától várható a csapadék mérséklődése abban a térségben. A nyugat-ausztriai Reuthen községben robbanás történt kedden reggel egy vízzel elárasztott házban. A robbanás következtében a ház hat lakója részben súlyos sérüléseket szenvedett. Ennek dacára sikerült fölmenekülniük az épület tetejére, ahonnan a tűzoltók mentették ki őket.
Vorarlberg tartomány nagy részét az árvíz és a sárlavinák elzárták a külvilágtól. A települések egy részével megszakadt a telefonösszeköttetés is, mivel a földmozgások megrongálták a gerincvezetékeket. Számos helyen megszűnt az áram- és a vízellátás, illetve leállt a vasúti közlekedés.
Árvizek pusztítanak Svájcban is, ahol hétfőn két tűzoltó halt meg, amikor sárlavina sodorta el őket. Súlyos helyzet alakult ki Svájc középső vidékein, mindenekelőtt Luzern, Obwalden, Bern és Aargau kantonokban, ahol több mint ezer embert menekítettek biztonságos helyre. Egyes vidékeken a kiöntött folyók és patakok okozta árvizek nagysága már meghaladja az 1999-es természeti csapás szintjét. A hatóságok szerint több milliós kárt okoznak az árvizek, a védekezésbe a hadsereg egyes egységei is bekapcsolódtak.
Németország déli részén is kiléptek medrükből a folyók
Katasztrófa riadót rendeltek el, miután a szűnni nem akaró eső következtében Németország déli részén is patakok, folyók léptek ki a medrükből. Az ár fékevesztetten zúdul le a Münchentől délre fekvő vidéken, a híres üdülőhelyet, Garmisch-Partenkirchent a víz elzárta külvilágtól. Egy rendőrségi szóvivő úgy jellemezte az ottani helyzetet, hogy „a káosz szakaszában vagyunk".
Jogos feltételezés, hogy az ár a nagyobb településeket, így Münchent, Regensburgot és Passaut is eléri. Az ARD televízió híradójában a helyszínről jelentkező riporternő arra a kérdésre, hogy mit tehetnek ebben a helyzetben az emberek, azt válaszolta: imádkozzanak, hogy ne essen többet.
Árvízi riadó Horvátországban
A horvát hatóságok kedden árvízi riadót rendeltek el az ország északi részében, ahol előzőleg már mintegy húsz település lakóit kiköltöztették a horvát-szlovén határfolyó, a Mura várható áradása miatt. "Arra számítunk, hogy a Mura órákon belül kilép medréből a Szlovéniából érkező jelentős árhullám miatt" - közölte Josip Posavec muraközi prefektus. "Valamennyi tűzoltó és polgári védelmi egységet mozgósítottunk, mivel a folyó vízszintje korábban soha nem látott magasságot ért el" - tette hozzá Josip Posavec. Hétfőre virradó éjjel heves esőzések voltak Szlovéniában és Horvátország északi részén, aminek következtében jelentősen megnőtt a horvátországi folyók vízszintje.
Csehországban gondok vannak, árvíz nincs
A gyakori esőzések következtében Csehországban is szinte mindenütt megemelkedett a folyók vízszintje, de komolyabb árvízveszély nincs. Néhány dél-csehországi folyón első-, illetve másodfokú árvízkészültséget rendeltek el, de jelentős anyagi károk ott sem keletkeztek. Az elmúlt napokban csak három-négy falu utcáit öntötte el a víz, megteltek a pincék, de a lakosságot sehol sem kellett kiköltöztetni. Emberéletben sehol sem esett kár. Az észak-morvaországi Prostejov melletti Konice faluban viszont egy felduzzadt patak által alámosott, hat méter magas fal rádőlt egy lakóházra, de szerencsére senki sem sérült meg. Az érintett családot kiköltöztették, mert a ház részben összedőlt, s lakhatatlanná vált. A rendhagyó időjárás azonban nagy gondot okoz a gazdáknak, mert számos helyen még most is aratnak, s a learatott gabona minősége rosszabb a tavalyinál.
népszabadság
2005.08.23. 14:41