
Csütörtökön a több-kevesebb napsütés mellett eleinte időnként, majd délután már többször erősen megnövekszik a felhőzet, de csak helyenként alakulhat ki zápor. Az északnyugati szél többfelé lesz erős, a Dunántúlon és a középső országrészben viharos, majd éjszakától fokozatosan mérséklődik a légmozgás.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7, 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 18, 22 fok között alakul.
Európai helyzetkép
Észak- és Délkelet-Európa fölött egy-egy markáns ciklon örvénylik, amelynek hatására arrafelé erősen felhős vagy borult az ég, és többfelé fordul elő eső, záporeső, helyenként zivatar. Ugyanakkor szárazföldünk nyugati és déli tájainak időjárását anticiklon alakítja, területén általában kevés a felhő, sokat süt a nap, számottevő csapadékról nem érkezik jelentés. Szintén anticiklon található a Kelet-európai-síkság északi részén, de ott több a felhő. A legmagasabb nappali hőmérséklet kontinensünk északi és keleti tájain többnyire 11, 20, nyugati és déli területein pedig 21, 28 fok között alakul. Továbbra is nyáriasan meleg az idő a Pireneusi-, valamint a Balkán-félszigeten, ahol a délutáni órákra 30, 35 fok közé melegszik fel a levegő.
Csütörtök estig a Kárpát-medence fölé északnyugat felől fokozatosan szárazabb, kissé melegebb levegő érkezik.
hirado
2010.09.01. 22:22