> Százezrek látogattak el a MOGY-ra. Ingyenes rendezvény!

Magyarok Országos Gyűlése 2010 Augusztus 13-15. Bösztörpuszta Kunszentmiklós
Immáron harmadszor került megrendezésre a Magyarok Szövetsége rendezésében Kunszentmiklós- Bösztörpusztán a magyar kultúra és társadalom eredményeit összegző találkozó. Tavaly a három nap során mintegy negyedmillió ember látogatott ki a rendezvényre és ezzel az ország legnagyobb szabadtéri rendezvényévé tette az alföldi eseményt. A rendezvényen mintegy 3300 fellépővel 2000 program valósul meg társadalmi összefogásból. Több mint hétezer ember tevékeny munkájának köszönhetően egy teljes város épül fel a kiskunsági puszta közepén.
A rendezvény célja, hogy egybegyűjtse a pártoskodás nélkül nemzetben gondolkodó magyar közösségeket és elegendő erőt és hitet adjon a résztvevőknek a további tettek megvalósításához.A jószándékú magyar emberek találkozásával hozzá szeretnénk járulni ahhoz, hogy az egyének megérezzék a közösségalkotás és a mindennapi kapcsolati tőke fontosságát.
A rendezvény legfontosabb célkitűzései:
1. A magyar emberek találkozása és lelki emelése- egy lépéssel tovább a nemzetegyesítés felé
2. A magyar műveltség és hagyománykészlet összegzése és megjelenítése - hagyományőrzők és magyar teljesítmények találkozója
3. Trianon hatásainak felszámolása a magyar közéletben
4. Társadalmi párbeszéd az alkotmányozás folyamatáról, a nemzeti érdek védelméről,
felsőházi szövetségről
5. Elősegíteni, hogy minél több határon túli nemzettársunk vallja magát a környező országokban megrendezett népszámlások során magyar nemzetiségűnek és minél többen igényeljék a magyar állampolgárságot
6. Lengyel-magyar-horvát történelmi sorsközösség megerősítése
7. A magyar lélek és a népi vallásosság megjelenítése
lhp.hu
2010.08.15. 14:10