
Egyre több a műszaki szempontból bizonytalan felszereltségű repülőket működtető cég a világon. Éppen ezért feketelistát készítene az Európai Bizottság azokról a légitársaságokról, amelyeknek rossz a baleseti statisztikájuk. A tervezet már ősszel az Európai Parlament elé kerülhet.
Évente többezren halnak meg repülőgép-szerencsétlenségben. Az Európai Bizottság ezért azt tervezi, hogy az utasok a jegyvásárlás előtt megnézhetik az interneten, hogy a különböző légitársaságoknak hány gépe romlott el vagy járt szerencsétlenül korábban - mondta Kovács László magyar biztos, aki éppen ezen a héten ügyeletes a testületben.
Kovács László szerint "erre azért van szükség, mert egyre több olcsó, illetve bizonytalan légitársaság jelenik meg a piacon. A bizottság álláspontja szerint az utasoknak joga van tudni, hogy mennyire biztonságos az a társaság, és hogy milyen a re kordja, illetve a statisztikája a balesetek terén."
A Nemzetközi Légügyi Hatóságok egyébként vezetnek ilyen statisztikát, bár ez nem nyilvános. Az európai légügyi szervezeteken belül a hatóságok számára is létezik már egy ilyen adatbázis, amelyek a légitársaságok szúrópróbaszerűen tartott ellenőrzései során feltárt hiányosságokat és hibákat rögzíti, de csak a hatósági szakemberek részére."
Már most is van néhány kisebb légitársaság, amelyet gyakrabban ellenőriznek a légügyi hatóságok, mert az átlagosnál jóval több műszaki hibát szoktak találni náluk. Ha a tervezetet elfogadja az Európai Parlament, akkor októbertől már bárki megismerheti a különböző légitársaságok baleseti statisztikáit.
hirado
2005.08.18. 21:24