
A kétszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok Kovács Mária mellett még tíz versenyző képviseli a magyar színeket az Európai Unió 5. Női Ökölvívó bajnokságán augusztus 3. és 8. között Keszthelyen.
Mivel a női ökölvívás - három súlycsoportban (51, 60 és 75 kg) - 2012-ben először szerepel az olimpiai programban, az eseményt a megszokottnál jóval nagyobb érdeklődés övezi. Csötönyi Sándor a Magyar Ökölvívő Szakszövetség elnöke hozzátette, reményei szerint a keszthelyi viadalra sokan ellátogatnak és remek mérkőzéseket láthatnak majd.
A keszthelyi viadal idején a sportolók egy szépségversenyen is megmérettetnek.
Az uniós bajnokságon összesen 118 bokszoló vesz majd részt, és szokás szerint török és horvát versenyzők is csatlakoztak a mezőnyhöz. A keszthelyi versenyen három aktuális világbajnok vesz részt. Az 60 kg-ban szorítóba lépő ír Katie Taylor, a török Gülsüm Tatar 64 kg-ban és honfitársa, a + 81 kg-ban szereplő Semsi Yarali.
"A női ökölvívás kinőtte a gyerekcipőjét" - nyilatkozta Kovács László szövetségi kapitány. Az esélyeket latolgatva azt mondta: "nem szeretnénk bénító terhet helyezni a lányok vállára, de reméljük, hogy a hazai környezet erőt ad, s bízunk az érmekben."
Nagyon erős a mezőny - mondta Szuknai Zsuzsa a női válogatott vezetőedzője a sajtótájékoztatón. Vasárnap óta a tatai edzőtáborban készülnek a lányok a jövőheti viadalra - tette hozzá.
Az eddigi sportági EU-bajnokságokon összesen tíz magyar női bokszoló szerepelt, s közülük hatan 12 érmet nyertek.
Csötönyi Sándor a sajtótájékoztató végén bejelentette azt is, hogy jövőre Szolnok ad otthont a junior Európa-bajnokságnak.
A magyar csapat várhatóan az alábbi összetételben indul az uniós Eb-n:
46 kg Dobrádi Csilla Érdi BC
48 kg Ancsin Katalin University BC
51 kg Mizsei Vivien Kiskunfélegyháza
54 kg Némedi Csilla Sopron Gyevát
57 kg Oravecz Annamária KSI, vagy Rácz Irén (még nem dőlt el ki indul)
60 kg Pikács Mercédesz Honvéd Sashegy, vagy Pribojszki Kata
64 kg Papp Nikolett Dombovári Bokszbarátok Klubja
69 kg Nagy Bianka Szeged BC, vagy Bengermó Viktória
75 kg Kovács Mária PVSK
81 kg Mászlé Edina Harangi SE, vagy Nagy Tímea
+81 kg Sándor Lilla Szeged Full Contact
hirado
2010.07.27. 10:36