
Öt-tízezer gazda indul pénteken és szombaton Budapestre a Felvonulási térre a Magosz szervezésében; a gazdák bográcsokat hoznak magukkal, hogy megvendégeljék a fővárosiakat.
Ezt a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) keddi budapesti sajtótájékoztatóján ismertették a szervezők.
A tavaszi gazdademonstráció helyszínén már pénteken megkezdődik az ökörsütés, 20-án ökumenikus istentiszteletre, gazda-nagygyűlésre kerül sor, a gazdák által a fővárosiak részére készített ételekkel a minőséget kívánják bemutatni. "Olyan ízeket, amelyek nem találhatók meg az áruházláncok silány, tucatáruiban" - mondta Bagi Béla a Magosz alelnöke. Hozzátette, nem várnak többet a kormánytól csak annyit, amennyit a környező országokban is megtesznek a nemzeti termelők piaci védelme érdekében.
Az alelnök szólt arról, hogy négy traktor csak szimbólumként érkezik a térre, emlékeztetve a tavaszi demonstrációra. Tavasszal a vidék és a főváros szövetsége jelképeként a demonstráció résztvevői javasolták, hogy a Felvonulási tér a Gazdák tere nevet kapja. Tudomásuk szerint a Fővárosi Közgyűlés néhány frakciója támogatja ezt. Úgy tudják, előterjesztés is készül egy olyan névre, amelyben szerepel a gazda szó.
A 20-i nagygyűlésen és az azt követő fórumon számot vetnek a tavaszi demonstráció nyomán elért eredményekről. Ezzel kapcsolatban közölték: van, ami teljesült, van, ami részben, s van, ami egyáltalán nem.
Így például a gabonatárolók építéséhez ígért uniós forrást nem kapták meg a gazdák. Pedig az utóbbi évek tárolási gondjai bebizonyították, saját tárolóval kell rendelkezni. Továbbá a nagy vasúti pontoknál, kikötőknél az államnak kellene nagy intervenciós raktárakat építeni.
Bagi Béla elmondta: komoly gondot jelent, hogy a nagykereskedők sorra felmondják a zöldség- és gyümölcstermelőkkel kötött szerződéseket. Ezeknek a termelőknek közvetlenül kellene szerződéses viszonyt kialakítaniuk az áruházláncokkal, ami azonban a késleltetett fizetés miatt nem egyszerű ügy. Erre a problémára is valamilyen megoldást kellene keresni - mondta Bagi Béla.
hirado
2005.08.16. 15:52