HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > AKTUÁLIS > Zalaegerszeg: kéregetők zavarják a miséket

t: 70

Zalaegerszeg: kéregetők zavarják a miséket

A zalaegerszegi Mária Magdolna templom előtti téren egyre több a kéregető, akik zaklatják a templomba igyekvőket, időnként még a misék rendjét is felforgatják - írja a Zalai Hírlap.

Az ellen nem lehet kifogást emelni, ha az emberek a templom előtti téren kéregetéssel próbálnak meg pénzhez jutni, de viselkedésük egyre több problémát okoz a templomban, ahol hangoskodással, a hívek zaklatásával zavarják meg az istentiszteletet - nyilatkozta a lapnak Stróber László, a megyeszékhelyi főplébánia lelkipásztora.

Egy esketésre érkező menetnek úgy kellett átvergődni rajtuk, esténként pedig rengeteg szemetet, zömében üres palackokat hagynak maguk után - említett példákat.

Kovács Gábor, a város jegyzőjének közlése szerint Zalaegerszegen nem szabályozza önkormányzati rendelet a koldulást. Rendőrségi jelzés alapján a zaklató koldusok ügyében több szabálysértési eljárás is folyamatban van, de ezek kivétel nélkül a bevásárló központok parkolóiban történtekre vonatkoznak. A nagytemplom környékére a közterület-felügyelőknek kell majd nagyobb figyelmet fordítaniuk - tette hozzá.

Az ott tanyázó kolduscsapat tagjai a lapnak azt mondták; tudják, hogy jelenlétükkel sokakat zavarnak, de a placcot emiatt nem adhatják fel.

hirado

2010.07.13. 11:00

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek