
júl. 5. 15:35Mégse szavaznak a médiahatóságról
Bezárják az ORTT-t című posztunkat visszavonjuk. Hétfőn mégse szavaz a parlament az új médiahatóság felállításáról, a törvényt benyújtó Cser-Palkovics András és Rogán Antal ugyanis a szavazás elhalasztását kérték. Információink szerint az EU-s törvényekben is jártas jogászok fésülik még át a tervezetet.
júl. 5. 15:29Lamperth szerint selejtesek az új törvények
Lamperth Mónika (MSZP) a gyenge minőségű fideszes törvényjavaslatokra panaszkodik. Nincs társadalmi egyeztetés, Sólyom egy hét alatt kettőt is visszaküldött. Volt hogy kihirdetés után derült ki, hogy egy törvény nehezen végrehajtható. Például a megyei közgyűlés létszámáról szóló, ami hol a "megye", hol pedig a "megye mínusz megyei jogú városok" lélekszámához köti a testület nagyságát.
Szabó Erika államtitkár válaszában gyurcsányozik, őszödi beszédezik. Általában méltatja az új önkormányzati választásról szóló törvényt. Majd az OVB kiad állásfoglalást, ha valaki nem érti a törvényt. Nem is jogosult a kormány erről a konkrét ügyről nyilatkozni.
Lamperth: "Ez nem válasz". Nem lehet úgy nekimenni egy választásnak, hogy rossz a jogszabály, nem lehet tudni, hány fős testületeket kell megválasztani. A parlamenti többség nem osztja Lamperth Mónika aggodalmát.
júl. 5. 15:19Újabb kör a vezetői fizetésekről
Tukacs István (MSZP) az MFB-hez tartozó cégek vezetőinek fizetéseiről kérdez. Módosították a rájuk vonatkozó törvényt ugyanis.
Fónagy János (Fidesz) válaszol. Csökkentik a fizetéseket ott is. Lesz takarékoskodás. Lehetnek személycserék is az ősszel, de előbb törvény kell a végkielégítések 98 százalékos adókulcsáról.
Tukacs szerint nem volt elég konkrétum a válaszban. Eddig volt fizetési plafon, most meg nincsenek konkrét számok. A parlament elfogadta.
júl. 5. 15:18Ahová a Fidesz tart, oda a választók már nem követik
Az lmp-s Karácsony Gergely szerint a nyilatkozat kifüggesztése túl komoly ügy ahhoz, semminthogy azt el lehetne viccelni. Mint mondta, a korányrendelettel a Fidesz óriási politikai hibát követett el, mert kiemelkedő népszerűsége ellenére olyan területre merészkedett, ahová a választók már nem fogják követni. A rendelet szerinte épp arra alkalmas, hogy a társadalom alsóbb szintjeire gyűrűzve megossza például az egyébként jól együttműködő szülői közösségeket, hogy kirakják-e dokumentumot az iskolában. Az Index kérdésére elképzehetőnek nevezte azt is, hogy a kormánytöbbség valójában a helyi önkormányzatokat akarja politikai állásfoglalásra bírni a rendelet be-, vagy be nem tartásával.
júl. 5. 15:10Egy újabb alákérdezés
Lanczendorfer Erzsébet (KDNP) is saját kormányát interpellálja. A cigányok iskolai integrációja kapcsán az elmúlt évek politikáját ostorozza. Idéz egy kutatótól, aki szerint az átlag iskolába helyezett hátrányos helyzetű gyerekek csak agresszívek lesznek. Ezért elviszik a többségi szülők a gyerekeket másik iskolába, és így alakul ki a szegregáció.
Balog Zoltán (Fidesz) államtitkár válaszol. A halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek fele nem roma, jelzi. Július 1-től miniszteri biztos ellenőrzi az eddigi integrációra kifizetett pénzeket. Szerinte nem az a kérdés, hogy együtt vagy külön tanuljanak-e a gyerekek, hanem hogy hogyan tanulnak. Az integráció lehet hasznos és káros is.
Lanczendorfer Erzsébet elfogadja a választ.
júl. 5. 15:08Vona: A ciki a legjobb szó rá
A Jobbik elnöke szerint magas labda volt a Fidesz részéről a Nemzeti Együttműködés kifüggesztésének elrendelése, ezért teljesen érthető reakciónak nevezte, hogy az MSZP is tréfás ellenjavaslattal élt. Vona Gábor úgy véli, ha egy pártnak kétharmados parlamenti felhatalmazása van, kifejezetten kínos, ha ilyen kényszeres önigazolásra ragadtatja magát, amire szerinte a ciki a legjobb szó.
júl. 5. 15:01Lesz-e gyámolítója a pórul járt betegeknek?
Az Egészségbiztosítási Felügyelet megszüntetése miatt interpellál Szilágyi László (LMP). Kihez lehet most fordulni? Eddig húszezren fordultak a felügyelthez, amely megbírságolhatta a hibázó kórházakat. A betegjogokkal ki foglalkozik ezentúl? Ki ellenőrzi a kórházakat?
Réthelyi Miklós válaszol most is. Nem volt elég hatékony a felügyelet, hatásköreit "megfelelő szervekhez telepítik át", kisebb lesz a bürokrácia ezzel szerinte. Az ÁNTSZ-hez lehet egyéni sérelmekkel fordulni.
Szilágyi szerint a megszüntetett felügyelet volt a leghatékonyabb betegvédő szervezet. A választ ezért nem fogadta el, a parlament többsége viszont elfogadta.
júl. 5. 14:52Kormánypárti interpelláció
Hirt Ferenc (Fidesz) a fogyatékkal élőkről szóló ENSZ-konvencióról interpellál. 2007-ben csatlakozott az egyezményhez az ország, de az előző kormányok mégse tettek semmit a fogyatékossággal élőkért. Sőt "beleromboltak" az életükbe. Hirt kérdése arról szól, hogy az MSZP-kormány mit mondott az ENSZ-nek saját eredményeikről?
Réthelyi Miklós erőforrásügyi miniszter válaszol. Egyetért Hirttel.
Hirt egyetért Réthelyivel.
júl. 5. 14:45A 4-es metrón háborognak
Hegedűs Lorántné (Jobbik) a négyes metró jövőjéről interpellál. Gyanúsan drágának és hosszúnak tartja az építkezést, és utal az EU-által támadott szabálytalan közbeszerzésekre is.
Tállai András (Fidesz) államtitkár szerint fontosak ezek a kérdések. Azt még vizsgálják, hogy szükséges volt-e a metróépítés elkezdése. Az már világos, hogy ez a világ legdrágább metrója. A Demszky-érát le kell cserélni, a szabadon lévő Hagyó Miklósokat meg kell találni.
Hegedűsné több konkrétumot várt volna, például kormánybiztos kinevezését. Szerinte Tállai rég ismert problémákról beszélt. Nem fogadta el a választ, a kormánytöbbség viszont igen.
júl. 5. 14:37Ipkovich elfogadta Fónagy válaszát
Ipkovich György (MSZP, és ő Szombathely polgármestere is) az első interpelláló. Azért interpellál, mert nem jön meg a városi rehabilitációkra elnyert uniós pénz.
Fónagy János (Fidesz) államtitkár válaszában arra panaszkodik, hogy a pénzosztó ügynökséget lezüllesztették, és most takarítani kell. "Nem jókedvünkben függesztettünk fel szerződéseket", de átvilágítás van, és addig nem fizetnek, amíg nem néztek mindent át. "Muszáj szellőztetni, felgyújtani a villanyt".
Ipkovich elfogadta a választ, mert Fónagy azt ígérte, hamarosan megkezdődnek a kifizetések.
Ritka alkalom, amikor az ellenzéki inteprelláló elfogadja a kormány nevében válaszoló érveit.
júl. 5. 14:29Elmaradt a Fidesz nagy indulása
Eddig kifejezetten kevés tényleges gazdaság- és társadalom-átalakító döntés született, a kormánytöbbség döntően hatalma kiterjesztésére használja kétharmados felhatalmazását - mondta Tölgyessy Péter az MR1 reggeli műsorában. A Fidesz sikeresen elszakadt korábbi azonnali radikális adócsökkentési ígéreteitől. A kormány az elődje által hátrahagyott csontvázakra hivatkozó mozgástér-bővítési kísérlete ugyan látványosan kudarcot vallott, mégis Orbán Viktor 29 pontjával fenntartotta cselekvőképessége hitét.
júl. 5. 14:27Az Alkotmánybíróságon nem lesz 50x70-es tábla
Az Alkotmánybíróságon nem függesztik ki a nemzeti együttműködésről szóló nyilatkozatot, a Legfelsőbb Bíróságon még nem hoztak döntést, miként a Legfőbb Ügyészségen sem. A budapesti városházán lesz.
júl. 5. 14:23A magyarorszag.hu szerint Gyurcsány a kormányfő
Az állami portálon nem vették még észre a forradalmat :(
júl. 5. 14:16Domokos László lemondott
A fideszes képviselő nem képviselő már, mert az Állami Számvevőszék elnökévé választották.
júl. 5. 14:12Matolcsy: Mélyen egyetértek
Matolcsy mélyen egyetért Szijjártóvval, köszöni is neki a felszólalást. Közös iránytűről beszél. Ez az iránytű a józan ész. Termelést spekuláció helyett, helyi gazdaság is legyen fontos. Miért olyan sok a jegybankelnök fizetése?
Megdicséri Matolcsy a kormányt, aminek maga is tagja.
júl. 5. 14:10Szijjártó: Túlzás, amit Simor keres
Tarthatatlan, hogy mennyit keres a jegybankelnök, és hogy sokan mennyi végkielégítést tesznek el. A gazdasági akciótervet ünnepli.
"Lehet nem szeretni, de a választók kijelölték az utat" - mondja. Épül tovább a Nemzeti Együttműködés Rendszere (nem Programja!)
júl. 5. 14:07Szijjártó üdvözli a Nemzeti Együttműködés Rendszerét
Szijjártó Péter (Fidesz) emlékszik rá, hogy Rendszer a Nemzeti Együttműködés, nem pedig Program, ahogy Harrach Péter mondta. Amúgy nagyon örül neki, meg fontosnak tartja, stb.
júl. 5. 14:04Harrach: A vidéki kisemberekről
Borozós hétvégi programjáról beszél most. Az "emberi szó öröme" is előkerült. Baloldaliakkal is összefutott Harrach, de azok is csalódtak az MSZP-ben. "A történelmi helyzet követelménye a nemzeti egység" - mondja Harrach Péter. Nincsenek oldalak, csak nemzeti értékek, centrális politika van, ami megalkotta a Nemzeti Együttműködés Programját (valójában Rendszerét, Harrach nem jól emlékszik).
júl. 5. 14:00Harrach: Szanyi pimaszkodott
Harrach Péter (KDNP) másodszor szólal fel ma, cinikus pimaszkodásnak nevezte Szanyi Tibor felszólalását. Szerinte csak az MSZP-s politikusok élnek rosszabbul mint négy hónapja.
júl. 5. 13:59Matolcsy az elődeit szidja
Matolcsy György gazdasági miniszter szerint Bajnaitól nem egyensúlyt örökölt a kormány. Itt a legmagasabb az infláció, itt a legrosszabb az összes makrogazdasági mutató a régióban. Zuhannak az adóbevételek a tervezetthez képest. 2006 óta megszorításokkal zsugorították az országot.
A miniszter szerint pazarlás helyett az állam most megtakarít. Konzervatív polgári forradalom segít majd kitörni a válságból, ígéri.
júl. 5. 13:55Szanyi Horn Gyulát is ünnepli
Horn Gyulának szülinapja alkalmából jó egészséget kívánt. "Már most rosszabbul élünk mint négy hónapja" - utal a Fideszre.
A nyilatkozat kirakást Észak-Koreához hasonlítja.
júl. 5. 13:54Szanyi: A szegényeket sújtják
Szanyi Tibor (MSZP) szerint a gazdagoknak jó csak az új adótörvények terve. A szegényektől a gazdagok irányába csoportosítanak át pénzeket.
Szidja a Kósa-Szijjártó nyilatkozatokat.
Nem lesz gazdasági élénkülés, a mostani kormány is az IMF-től kérne még pénzt. A Bajnai-kormányt méltatja.
júl. 5. 13:50Kontrát csempészpólózik
Az államtitkár szerint csempészett pólókban voltak a vasárnapi tüntetők.
júl. 5. 13:49Gergényizik a Jobbik frakció
Amikor Kontrát a zöld pólót támadta, akkor a Jobbik frakciója ütemesen skandálni kezdett: "Gergényi! Gergényi!".
Majd hátat fordítottak az egyre bizonytalanabbul beszélő Kontrát államtitkárnak.
júl. 5. 13:48Kontrát: A törvény mindenkire vonatkozik
Kontrát Károly államtitkár válaszol Vonának. Szerinte a rendőrség törvényesen járt el. Olyanokat állítottak elő, akiknél fegyver vagy annak látszó tárgy volt, vagy akik rendőrre támadtak.
"Akik a törvényt betartották, azokat semmilyen sérelem nem ért" - mondta. Kontrát szerint lesz szigor és erősebb rendőrség. Az MSZP-kormány alatt tényleg nem volt közbiztonság, erre jött az önbíráskodás (utalt a gárdára). De az erőszak monopóliumát most visszavette az állam.
"A zöld pólók eredete bizonytalan"
júl. 5. 13:45Vona inkább elszámoltatást várna
Hol az elszámoltatás? Miért kap Biszku Béla hatszázezer forint nyugdíjat? Miért nem a bűnösöket bántják? - kérdezi Vona.
júl. 5. 13:44Vona a gárdatüntetésen dühöng
Vona Gábor (Jobbik) szerint rémálom történt vasárnap, amikor a gárda-tüntetésen sokakat előállítottak a rendőrök. Vona szerint nem volt itt forradalom, a rendőrség ugyanolyan mint Gyurcsány alatt volt.
"Nem üldözni kéne ezeket az embereket, hanem megköszönni nekik a kiállásukat". Már a zöld pólót is üldözi a rendőrség. "Csak olyan pólóban lehet majd kimenni, amire rányomták a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatát?"
Vizsgálatot követel, és tudni akarja, hogy mennyibe került a nagy rendőri intézkedés.
júl. 5. 13:39Navracsics: Nem veszélyes a papír
Navracsics Tibor szerint egy papír nem lehet veszélyes. Szerinte rossz társaságba került Schiffer, mert az MSZP is tapsolt neki.
Gumilövedékezik Navracsics. Azt mondja, hogy akinek nem tetszik a kifüggesztendő nyilatkozat, az Gyurcsány szekerét tolja.
Idéz a nyilatkozat békés hangvételű mondataiból, jelezve, hogy ez milyen ártatlan szöveg, meg mennyire nem pártpolitikai. "Ez minden magyar számára elfogadható értékrend" - mondja.
júl. 5. 13:36Schiffer: Orbán narancs könyvre készül?
Schiffer András (LMP) napirend előtt arról beszél, hogy nem tették még ki a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatát. Szerinte rossz paródia a kirakási kötelezettség. Schiffer úgy véli, hogy a Fidesz ezzel úgy tett, ahogy az MSZP parodistái ígérték. Alkotmányossági problémát is felvet, hogy politikai nyilatkozatot tetetnek ki középületekben.
Cinikus döntés volt ez, mondja Schiffer. "Ne csodálkozzanak ha megkapják a populizmus bélyegét". Ízléstelen egy demokratikus jogállamban az ilyen. Mao piros, Kadhafi zöld könyvéhez hasonlítja a nyilatkozatot. "Orbán kötelező narancs könyvre készül?"
Vonják vissza a döntést, mert méltatlan - fejezte be.
júl. 5. 13:31Balczó egyetért, de....
Balczó Zoltán (Jobbik) azon lepődött meg, hogy az államtitkár semmi új és lényeges dolgot nem jelentett be. Szívesebben hallott volna valamit az IMF-fel folytatott tárgyalásokról.
Soltész törekvéseivel egyetért, érthető az MSZP-t érintő kritika, de szerinte lehetne magasabban is a kormány mércéje, minthogy az elődjéhez hasonlítja magát.
júl. 5. 13:30Nemzeti együttműködést a Lenin-képek hátára!
A jobbikos Balla Gergő már várja, mikor lesz kötelező orbán Viktor fényképét kifüggeszteni a közhivatalokban. Javaslata nagyban rímel a szocialista képviselők által ma benyújtott javaslatra, miszerint Orbán Viktor fényképét és életútját is kötelező lenne kihelyezni. Ferenczi Gábor jobbikos képviselő azt javasolta, hogy a Nemzeti Együttműködésről szóló nyilatkozatot a megmaradt Lenin-képek hátára nyomtassák, időt és pénzt spórolva meg az érintett intézményeknek.
júl. 5. 13:29Harrach megdöbbent
Harrach Péter (KDNP) teljesen készen van az MSZP időzített bombáin (lásd Soltész három csapdáját). Szerinte az MSZP azért időzített mostanra megszorításokat, hogy az tűnjön, mintha a Fidesz sara lenne.
A kormánypárti képviselők most úgy tesznek, mintha nem vették volna észre az előző ciklusban ezeket a döntéseket.
júl. 5. 13:29Tarlósnak nem jutott volna eszébe a kifüggesztés
Tarlós István, a Fidesz főpolgármester-jelöltje a "gyakorlatban kívánja érvényesíteni" a Nemzeti Együttműködés Rendszerét. Hogy ez pontosan mit jelent, arra nem tért ki, azt azonban elmondta, nem biztos, hogy eszébe jutott volna kifüggesztetni a nyilatkozat szövegét a középületekben. Arra a kérdésre, hogy ha megválasztják, miként szerezne érvényt a kormányhatározatnak, visszakérdezett, hogy miért akarjuk, hogy olyan választ adjon, amilyet hallani szeretnénk.
júl. 5. 13:27Fontos kifüggeszteni!
Bohács Zsolt fideszes képviselő szerint azért fontos kifüggeszteni a Nemzeti Együttműködésről szóló politikai nyilatkozatot, mert ez fejezi ki méltó módon a dokumentumban foglaltak jelentőségét. Mivel a kifüggesztés elmulasztásához az azt előíró kormányrendelet nem rendel szankciót, Csongrád megyei választókerületében Bohács nem kívánja ellenőrizni a rendelet hatálya alá tartozó közintézményeket, hogy eleget tettek-e a kötelességüknek.
júl. 5. 13:27A többség tovább támad
Talabér Márta (Fidesz) tovább támadja az MSZP-t, miért tesznek úgy, mintha nem tehetnének a nehézségekről. Taposóaknák elhárításáról beszél, és arról, hogy a nyugdíjasokat nem sikerült a Fidesz ellen fordítani, hiába mesterkedett ezen az MSZP.
júl. 5. 13:24Folytatódik a szerepcsere
Az MSZP nevében Kiss Péter válaszol, olyan mintha őt interpellálták volna. Kiss arról beszél, hogy a kormány döntéseinek az az ára, hogy a szegényekkel több adót fizettetnek.
júl. 5. 13:22Idézzük Soltész utolsó mondatait
"De önök mivel foglalkoztak? Hogy baloldali hírtévét gründoljanak. Lehet, hogy ez nagyon vicces, de ha nem értik, hogy megváltozott az ország, akkor Simon Gábor és tanácsadója egymillió forintért önöket is elvezetgetik."
Érdekes fordulat, hogy a kormány támadja az ellenzéket.
júl. 5. 13:20Soltész: Megvéd a kormány az MSZP csapdáitól
Soltész Miklós, szociális államtitkár kezd napirend előtt. Felháborodottan támadja az MSZP-t, hogy micsoda csapdákat hagytak maguk után. Ezek: a kilakoltatási moratórium áprilisi feloldása; a nyugdíjak 3-4 nappal későbbi kiszállítása; a gáz- és tévhő kompenzáció megszüntetése júliustól.
Végül mind a három csapdát felfedezte és ártalmatlanította a mostani kormány, jelenti be a KDNP-s államtitkár.
júl. 5. 13:16Schmitt Pál Megválasztott Államfő De Még Házelnök köszönt
Schmitt Pál vezeti a mai ülést is, mert csak augusztus második hetétől lesz államfő, bár már a múlt héten megválasztották.
júl. 5. 13:05Gyurcsányék gúnytörvényt nyújtottak be
Gyurcsány Ferenc több másik MSZP-s képviselővel együtt törvényt (pdf.) nyújtott be arról, hogy Orbán Viktor fotóját tegyék ki az összes középületben. A törvény címe: "A Nemzeti Együttműködés Rendszerét Megtestesítő Személy iránt érzett szeretet, hűség és hála kifejezéséről".
A törvénytervezet paródiája annak a rendelkezésnek, ami alapján a középületekben a kormány kiteteti a Nemzeti Együttműködés Rendszere című politikai nyilatkozatot.
júl. 5. 12:25Alkotmányelőkészítőket választanak
A 40 tagú bizottságba a pártok mandátumaik arányában delegálnak tagokat. A bizottság célja, hogy 2011. június 30-ig beterjessze javaslatát Magyarország új alkotmányára.
júl. 5. 12:24Bezárják az ORTT-t
Hétfőn elfogadják a médiát és hírközlést szabályozó egyes törvények módosítását. Lényegében az ORTT és a hírközlési hatóság összevonásával megalkotják az új felügyeleti hatóságot. A javaslat szerint a hatóság rendkívül széles jogokkal felruházott vezetőjét maga a miniszterelnök nevezi ki, mégpedig kilenc évre.
júl. 5. 12:24Egyszerűsítik az egyszerűsítettet
Módosítják az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvényt. Bajnaiék április 1-i hatállyal áttértek az elektronikus nyilvántartásra, de az ügymenet sokak szerint életszerűtlen volt. Most a mezőgazdasági és a vendéglátóipari idénymunka és az alkalmi munka tekintetében egyszerűsítenek a szabályokon.
júl. 5. 12:22Egyesektől az ötösökig
Szavaznak arról, hogy újra legyen osztályzás általános iskolákban második év végétől, de ha az iskola akarja, akkor mellé adhat szöveges értékelést is. (Az utóbbi néhány évben alsóban nem volt osztályzás.)
És buktatni is újra lehet majd, bár elsőben továbbra is csak akkor, ha túl sok a diák igazolatlan órája.
júl. 5. 12:18Emelik a szintet
Az emelt szintű érettségiről szóló törvény módosításával a kormány írhatja elő, hogy egyetemi felvételikor mely szakokra és hány tantárgyból kell emelt szintű érettségit tenni. Eddig erről az egyetemek döntöttek, és sok esetben megelégedtek a középszintű érettségivel is. A 2013 őszén induló szakokat érinti ez csak, a következő két évben felvételizőket a törvény még nem érinti.
júl. 5. 12:13Most érdemes falusi cigányszínházat csinálni
Törvényt hoznak arról, hogy támogatási kedvezményben részesülhetnek az etnikai vagy nemzeti kisebbségek színházai, illetve azok a kisebb színházak, amelyek 80 kilométeres körzetében nincs hasonló intézmény. A törvény a bábszínházakra is vonatkozik.
júl. 5. 12:12Azé a pénz, aki kiássa
Módosítják a kulturális örökségvédelemről szóló törvényt. A módosítás lényege, hogy régészeti feltárásokban visszatérnek a régi rendhez, azaz a központi Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat helyett ismét közvetlenül a régészeti feltárásokat végző megyei múzeumokat és közgyűjteményeket finanszíroznák.
júl. 5. 12:07Törvény a GVH fejcseréiről
Szavaznak a GVH vezetőinek kinevezését módosító törvényről is, amely összekötné a szervezet elnökének és helyetteseinek mandátumát. Mivel a mostani elnök megbizatása idén lejár, ezzel a módosítással az elvben még öt évig hivatalban lévő helyetteseit is lecserélhetik majd.
júl. 5. 12:03Visszavonják a Ptk-t
Hétfőn dönt a parlament arról, hogy ne lépjen hatályba a még előző kormány idején megszavazott Polgári törvénykönyv. Már egyszer elhalasztották az egyébként májusra tervezett hatályba léptetését. A Fidesz már a kampány idején jelezte, hogy visszavonják majd a törvénykönyvet.
Az igazságügyi minisztérium új Ptk.-t akar írni, ősszel kezdődik majd a munka.
júl. 5. 11:55Aknák az adó-salátatörvényben
Az állami fizetések korlátozásától a végkielégítések 98 százalékos adóján át a bankadóig és jövedékmentes otthoni pálinkafőzésig számtalan új szabályt tartalmaz a Matolcsy György által jegyzett törvényjavaslat, amelyet legrövidebben adó-salátatörvénynek nevezhetünk. A kormányzat akciótervének legfontosabb elemeit jogszabályokká gyúró javaslatban azonban több olyan elem is lehet, amely alkotmányossági aggályokat vet fel vagy esetleg uniós szabályokkal ütközhet.
index
2010.07.05. 15:30