
A tervek szerint októberben kaphat három új harangot a Mátyás-templom, s ezzel hatra emelkedik a templom harangjainak száma.
Az új harangok a második világháborúban megsemmisült társaik helyére kerülnek a Norvég Alap finanszírozásának köszönhetően - közölte Mátéffy Balázs, a templom múzeumának igazgatója.
Megemlítette: az alap 318 ezer eurót ad a beruházáshoz, a fennmaradó 15 százalékos önrészt pedig a fővárosi I. kerületi önkormányzat vállalta át. A harangokat a közbeszerzési eljárás eredményeként a passaui Perner-öntöde készíti el.
Mint mondta, a hivatalos nevén Budavári Nagyboldogasszony-templom előtti téren ősszel egy hónapig láthatók lesznek a harangok, melyeket ezután megáldanak, majd felkerülnek a toronyba. A majdani hat harang közül a legnagyobbat és a két legkisebbet készítik el az új beruházás során.
A művelettel azt is sikerül elérni az elképzelések szerint, hogy a toronynak a harangok mozgásából fakadó dinamikus terhelése csökken. A harangokhoz ugyanis velük megegyező súlyú elleningát is felszerelnek a harangszékbe. Így a torony élettartama is nő amellett, hogy "megmarad funkciójában", azaz továbbra is harangozhatnak benne - folytatta.
hirado
2010.07.01. 11:16