
Széndioxid mérgezés következtében halt meg két ember hétfőn Kerekegyházán, egy derítő aknában, az áldozat egy 57 éves nő és segítségére siető veje, egy 41 éves nyugállományú rendőr - közölte a rendőrség az MTI-vel.
Az asszony egy használati tárgy keresése miatt mászott az aknába, ahol eszméletét vesztette. Lánya észlelte, hogy édesanyja mozdulatlanul fekszik a derítő alján, férjét hívta segítségül, aki az aknában szintén rosszul lett - mondta Nyíkos Tamás, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
A rendőr felesége azonnal értesítette a mentőket, illetve a tűzoltókat, akik kiemelték az asszonyt és a férfit, de a jelenlévő háziorvos már csak a halál beálltát tudta megállapítani - tette hozzá a sajtószóvivő.
A főhadnagy közlése szerint a két ember vélhetően oxigénhiány, illetve a magas széndioxid koncentráció miatt fulladt meg.
Mivel bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel, a rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja az esetet.
hirado
2010.06.29. 10:39