
A 3 tonnányi szállítmányról az Európai Unió tagországai között működő gyorsriasztási rendszeren az olaszok azonnal értesítették a magyar hatóságot - mondta a Független Hírügynökségnek a Pest Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer Ellenőrzési Állomás igazgató-főállatorvosa pénteken.
Virsinger György közölte, augusztus elején megvizsgálták a feldolgozót. Néhány apróbb szabálytalanságot találtak, de sem bírságot, sem egyéb szankciót nem szabtak ki. A hosszú ideje exportra termelő vállalatnak a higiéniai és laboratóriumi ellenőrzéseket kell sűrítenie, az eddigi heti 2-3 vizsgálatról akár napi 2 alkalomra.
A főállatorvos elmondta azt is, hogy a magyar baromfiállomány több mint fele szalmonella fertőzött. A csirke belében vannak a kórokozók, de nem mindegyik fajtájuk ártalmas az emberi szervezetre. Gondot is csak akkor okoznak, ha nem megfelelő körülmények között belezik ki az állatot, és így a húsba kerül a kórokozó.
Virsinger György hozzátette, hogy több éve indult ugyan egy szalmonellamentesítési program, de anyagi okok miatt már többször meg is szakadt. A kezdeményezés célja, hogy a vágóhídra kerülő csirkékből kiöljék a baktériumot. Ezt rendszeres oltással oldanák meg.
A gyorsriasztási rendszerről Virsinger György elmondta, hogy ez egy internetes hálózat az állategészségügyi hatóságok között. Jelentősége, hogy bármilyen problémáról azonnal értesül az összes uniós tagország, és így gyorsan tudnak fellépni ellene. Így történt ez a paprikabotránykor is.
rtlklub
2005.08.12. 22:14