> Lakóház tetőszerkezete égett a IX. kerületben

A Kinizsi utcai hatemeletes ház lakóit sikerült kimenteni, személyi sérülés nem történt. A Fővárosi Tűzoltóság szóvivője szerint a mentést egy ideig vízhiány nehezítette, így a riasztási fokozat négyes, kiemelt volt. A helyszínre 28 járművel 102 tűzoltó érkezett ki, akik az épületen belül hét vízsugárral, kívül két emelőkosaras vízsugárral oltották a tüzet.
Molnár Péter elmondta: az épületben több tízmillió forintos kár esett, emellett a lehulló vakolat és pala több ott parkoló személygépkocsira esett rá.
A tűzoltóság azt mondta: az eddigi információk szerint a nap folyamán az épületen folyó tetőszigetelési munkálatokban lobbant fel a tűz, a tanúmeghallgatások, a helyszíni szemle azonban folyamatban van.
hirado
2005.08.10. 00:09