
em vagyok politikai prostituált. 17 év Fidesz-tagság után nem tervezek belépni másik pártba– jelentette ki Molnár Oszkár, Edelény polgármestere a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában arra a kérdésre, tervezi-e, hogy belép a Jobbikba.
(Mint ismert az országgyűlési választások második fordulójában Molnár Oszkár javára visszalépett a Jobbik jelöltje.) Azt ugyanakkor elismerte, hogy sok mindenben egyetért a Jobbikkal.
Elmondta azt is: egy nappal azután, hogy jelöltként nyilvántartásba vették, jelezte: szünetelteti tagságát, azonban a helyi alapszervezet arról értesítette, hogy kizárták.
Molnár Oszkár fideszes marad
Molnár Oszkár elismerte, hogy a kampányban fogalmazhatott volna finomabban. De szerinte csak a médiának köszönhető, hogy rasszistának tartják, a magyar médiát ugyanis csak az érdekli, hogy őt kinyúvasszák, keresztre feszítsék – fogalmazott az edelényi polgármester.
Arra a felvetésre, hogy korábban azt ígérte: ha nem győz az első fordulóban, visszalép a fideszes jelölt javára, ám mégsem tette ezt, azt mondta: valójában arra gondolt, hogy mindezt csak akkor teszi meg, ha erre a mandátumra szüksége lesz a Fidesznek a kormányalakításhoz.
Azt állította: Daher Pierre azért győzhetett az első fordulóban, mert sok cigányok lakta településen beszállítások történtek. Arra a kérdésre, hogy ezzel miért nem fordult az illetékes választási irodához, azt mondta: azért, mert annak semmi jogkövetkezménye nem lett volna. Magyarországon még nem fordult elő, hogy ilyen miatt megismételték a szavazást – érvelt Molnár Oszkár.
hirado
2010.04.27. 11:10