
Január elsejével a kormány az elmúlt 20 év legnagyobb, egy lépésben megvalósuló adócsökkentését hajtotta végre, amelynek eredményeként 400 milliárd forintot hagy a vállalkozásoknál és egy átlagos keresetű munkavállaló nettó 4-6 heti bérrel többet visz haza – mondta a kormányfő, s megállapította: "adócsökkentés nem lesz, hanem van".
Következetesen mondom évek óta: Magyarországnak a lehető leggyorsabb ütemben kell adót csökkentenie. A lehetőség határát pedig a költségvetési egyensúly megtartása jelöli ki – közölte Bajnai Gordon, hozzátéve: így lehet a stabil alapokon nyugvó, hosszú távú növekedést beindítani, amelynek az esélye a tavalyi és idei áldozatvállalással megteremtődött.
Szavai szerint csodát ígérni, és csodát várni, felelőtlenség. A gazdasági csoda munkából, verejtékből és szorgalomból lesz sok éve alatt - hangsúlyozta. Ez jelenti szerinte a józan ész politikáját, és ezen a pályán kell végigmennie az országnak. Ez azt igényli, hogy a költségvetési hiány az idén négy százalék körül maradjon, és további lényeges változások történjenek az állam és önkormányzatok által működtetett nagy rendszerekben - húzta alá.
Bajnai Gordon kitért arra, a januári és februári statisztikákból már látszik, hogy a magyar gazdaság motorja lassan újra indul, ez 2011-től 3-4 százalék közötti növekedést tesz lehetővé Magyarország számára. Ez a növekedés a következő négy évben mintegy 2.000 milliárd forintnyi többletet teremt az ország számára, és ez a kerete és korlátja a következő évek adócsökkentésének. A kormányfő kiemelte: ezért a gyarapodásért vállalták az eddigi áldozatokat és ezért a gyarapodásért kell folytatni idén is a szigorú gazdálkodást.
hirado
2010.04.22. 22:44