
Új pártelnökkel vág neki a következő négy évnek az MSZP - írja a Népszabadság.
A lap emlékeztet: Lendvai Ildikó pártelnök már a megválasztásakor közölte, hogy csak meghatározott időre, a következő tisztújításig vállalja a feladatot, márpedig a választások után ez elkerülhetetlen. Lendvai Mesterházy Attila kormányfőjelöltet ajánlja majd a párt élére.
Mesterházy vállalja, de...
Az újság úgy tudja: Mesterházy egyúttal megőrizné a frakcióvezetői posztot is. Állítólag Mesterházy épp azért, mert újfajta politikai stílust, újfajta párton belüli politizálást kíván megvalósítani, nem fogja engedni, hogy fejek felett átnyúló kiegyezés eredményeként kapjon pártelnöki megbízatást. Vállalja a feladatot, de csak ha a kongresszus is úgy dönt. Utóbbinak különösebb akadálya nem látszik, Mesterházy személye mögött most egység mutatkozik.
A lap írról is ír, hogy a BKV-botrányok és egyéb nézeteltérések miatt a budapesti vezetés lemondását is újra szeretnék elérni néhányan. A fővárosi elnök, Burány Sándor szűk körben már az első forduló előtt közölte: rossz eredmény esetén azonnal lemond. Az eredmények azonban jobbak lettek a vártnál, továbbra is a fővárosban a legtámogatottabb a párt.
Gyurcsány tényező marad
És noha Gyurcsány Ferenc korábban arról beszélt, hogy sokkal aktívabb szerepet szán magának májustól inkább a háttérben maradhat; nem kizárva, hogy például az önkormányzati választások után tartandó teljes tisztújítás során valamely pozícióért (akár pártelnökiért) elindul. Gyurcsány Ferenc ugyanakkor továbbra is megkerülhetetlen szereplője lesz az MSZP-nek; teljesen háttérbe szorítani nem is tudná senki. Gyurcsány ugyanis ötéves mandátumát tölti a párt finanszírozásában jelentős szerepet játszó Táncsics Alapítvány élén.
Újrarajzolják a szegfűt
A Népszabadság forrásai biztosra veszik, hogy akár még az önkormányzati választások előtt újra fogják gondolni és gondoltatni az MSZP brandjét, a név és logó esetleges lecserélését. Nem kizárt ugyanis, hogy új névvel (például: Új Baloldal) és új logóval vág neki az MSZP a következő négy évnek: erről várhatóan pártszavazást írnak ki, s nem egy szűk csoport dönt majd róla.
hirado
2010.04.19. 10:48