> Szollár: jegyzőkönyv bizonyítja, hogy a Fidesz-KDNP javaslata volt az egyszavazókörös megoldás

A kormányszóvivő szerint a választási eljárásról szóló törvény ötpárti egyeztetéséről készült szó szerinti jegyzőkönyv bizonyítja, hogy a Fidesz és a KDNP javaslatára módosult a szöveg úgy, hogy egy településen csak egy szavazókörben lehessen igazolással szavazni. A dokumentumot felteszik a kormanyszovivo.hu honlapra.
Szollár Domokos arra reagált csütörtökön az MTI-nek, hogy Halász Zsuzsa, a Kereszténydemokrata Néppárt szóvivője korábban azt közölte: nem a kereszténydemokrata Salamon László, hanem az akkori önkormányzati miniszter, Bajnai Gordon terjesztette be azt a jogszabály-módosítást, amely vasárnap káoszt okozott a voksolásnál egyes szavazókörökben.
A kormányszóvivő emlékeztetett arra: az Alkotmánybíróság 2006-ban állapította meg, hogy az igazolással való szavazás akkor hatályos szabályai nem tartalmaznak elegendő garanciát a visszaélések elkerüléséhez.
Hozzátette: ezt követően ötpárti egyeztetés kezdődött, amelyen a Fideszt képviselő Nyitrai Zsolt és a KDNP-t képviselő Salamon László képviselő ragaszkodtak ahhoz, hogy egy településen csak egy szavazókörben lehessen igazolással szavazni. Ezt az egyeztetésről készült jegyzőkönyv is bizonyítja - szögezte le.
Kitért arra, hogy az egyeztetés idején Lamperth Mónika volt az önkormányzati miniszter.
Szollár Domokos kiemelte: a kormánypártok az ellenzéki képviselőkkel szemben azt javasolták, hogy ha a helyben lakó szavazók egy meghatározott arányát meghaladja az igazolással a településen szavazni kívánók száma, akkor további szavazóköröket kelljen megnyitni a számukra. Ezt az ellenzéki pártok határozottan elutasították - közölte.
A kormányszóvivő közlése szerint annak érdekében, hogy az alkotmánybírósági döntésnek megfelelő törvényt kétharmados többséggel elfogadhassa az Országgyűlés, a kormány Salamon László javaslatát nyújtotta be az Országgyűlésnek T/4409 számon.
A törvényjavaslatot 2007. december 17-én a parlament 350 szavazattal fogadta el, az előterjesztést az SZDSZ-en kívül minden párt támogatta.
hirado
2010.04.15. 11:32