HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Sólyom és Bajnai külön repülnek a lengyel elnök temetésére

t: 310

Sólyom és Bajnai külön repülnek a lengyel elnök temetésére

Az MSZP nevében Bárándy Gergely elnökségi tag vesz részt a hét végén légikatasztrófában elhunyt Lech Kaczynski lengyel elnök temetési szertartásán - közölte szerdán az MSZP sajtófőnöke. Rónai Judit hozzátette: a lezuhant gépen utazott az MSZP testvérpártjának három tagja is, a szocialisták őket is gyászolják.

Kétnapos lesz Lech Kaczynski elnök temetési szertartása: az állami szertartás szombaton, az elnöki pár temetése pedig vasárnap.

Sólyom László köztársasági elnök és Bajnai Gordon miniszterelnök vasárnap jelen lesz Lech Kaczynski lengyel elnök és felesége krakkói temetésén. Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője szerdán közölte: a lengyel külügyminisztérium az elnöki pár vasárnapi temetésére hívta meg az államfőt.
Az államfő és a kormányfő nem együtt utazik. Magyarországon egyébként nem vonatkozik jogszabály arra, hogy a köztársasági elnök és a miniszterelnök utazhat-e egy repülőgépen.

Szombaton zuhant le a Lech Kaczynski lengyel államfőt és kíséretét szállító kormányrepülőgép Oroszországban, néhány száz méternyire a szmolenszki Szevernij katonai repülőtér kifutópályájától. Kaczynski és kísérete az 1940-ben lemészárolt 22 ezer lengyel tiszt és civil emlékére rendezett megemlékezésre tartott Katinyba (Katyn), magánlátogatás keretében. A katasztrófa következtében 97 ember halt meg, közöttük a lengyel politikai és katonai vezetés számos képviselője.

Lech Kaczynski elnök temetési szertartása kétnapos lesz, az állami szertartás szombaton, míg az elnöki pár temetése vasárnap. A magyar kabinet a szombati napot nemzeti gyásznappá nyilvánította a lengyel köztársasági elnök halála miatt.

hirado

2010.04.14. 15:10

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek