
A tárca teljes apparátusát átfogó személyi-szervezeti változások várhatók a Külügyminisztériumban az új kormány megalakulása után – írja a Népszabadság, mely szerint ezt vetíti előre Martonyi János, kijelölt külügyminiszter azon kijelentése is, miszerint: sokkal elkötelezettebb apparátus kell és egy világosabb szerkezet.
A lap úgy tudja: a Fidesznél már javában készülnek a tervek a Külügyminisztérium szervezeti és személyi átalakításáról, mindkét vonatkozásban naponta új ötletek merülnek fel.
A Népszabadság szerint a felsőbb vezetői szinteken csaknem teljes lesz a személycsere. Szakállamtitkári szintig várhatóan csak Czukor József szakállamtitkár maradhat a helyén, aki korábban az Információs Hivatal élén tevékenykedett.
Egyes vélekedések szerint Martonyi János a magyar EU-elnökség végéig vállalná csak a tisztséget, utódjaként többen máris Németh Zsolt egykori külügyi államtitkárt, a Fidesz külügyi kabinetjének vezetőjét és Prőhle Gergely volt berni és berlini nagykövetet emlegetik. A tárca egyik "erős embere" közvetlenül a kormányváltás után Németh lehet, aki korábbi posztját visszakapja, valószínűleg új elnevezéssel.
Az apparátus mozgatásáért ismét Bába Iván volt közigazgatási államtitkár lesz felelős. A felső szintű vezetés tagja lesz várhatóan Győri Enikő fideszes EP-képviselő, Zupkó Gábor, aki jelenleg az EU-apparátusban tölt be felelős tisztséget, valamint Keskeny Ernő egykori moszkvai nagykövet, aki tavaly ősszel már elkísérte Szentpétervárra Orbán Viktort.
Nagyarányú személycserék érlelődnek a nagyköveti posztokon is - egy éven belül 30-40 magyar külképviselet élén lehet váltás – olvasható a lapban, mely szerint visszahívásra számíthatnak azok a nagykövetek, akiket a Fidesz politikai kinevezetteknek tekint (például Vastagh Pál Ottawában, Udvardi Iván Hágában, Balogh András Bangkokban, Bársony András Kijevben).
A lap forrásai csaknem teljes őrségváltást valószínűsítenek a szomszédos államokban. Ugyanez a helyzet a kiemelten fontos országok - az USA, Németország, Franciaország, Oroszország, Spanyolország, Olaszország - esetében.
A jövendő nagyköveti kinevezettek között emlegetik a külügyben Stumpf Istvánt, aki állítólag Szombati Bélát válthatja Washingtonban. Rockenbauer Zoltán egykori kulturális miniszterben többen az új párizsi nagykövetet látják.
A politika túlzott előtérbe kerülését főleg a magyar EU-elnökség előkészítését végző apparátus kapcsán tekintik nagy veszélynek a Népszabadság forrásai, melyek szerint itt a Fidesz különösen sok friss erő bevonását fontolgatja.
A határon túli magyar kisebbségek ügyei feltehetőleg önálló államtitkárság kezében összpontosulnak majd. Egyes hírek szerint vezetésére a kolozsvári születésű Gál Kinga fideszes EP-képviselő kaphat megbízást. Értesülésünk szerint az új intézmény a hazai nemzeti kisebbségekkel, a cigánysággal és az egyházi támogatásokkal is foglalkozik majd – írja a lap.
hirado
2010.04.14. 15:04