
Nyakó István szerint az MSZP áll az adatbázisával kapcsolatos vizsgálat elé, nincs titkolnivalója, és ahogy az adatvédelmi biztosnak, úgy a büntetőfeljelentés nyomán eljáró hatóságoknak is azonnal, illetve maradéktalanul rendelkezésére bocsát minden adatbázist.
Az MSZP szóvivője kedd este arra reagált, hogy az Országos Választási Bizottság (OVB) esti ülésén 5:4 arányban úgy döntött, büntetőfeljelentést tesz az MSZP állítólagos pártpreferenciákat nyilvántartó adatbázisával kapcsolatban, az adatbázis ügyében benyújtott kifogást ugyanakkor elutasította.
Nyakó István azt mondta: nincsenek pártpreferencia szerint nyilvántartott illegális adataik, náluk "nincsenek Kubatov-listák". Reméljük, ugyanezt az eljárást alkalmazza majd a Fidesz is, és teljes, feltáró vallomást tesz a hatóságoknak, amelyből legalább kiderül az igazság - fogalmazott.
Véleménye szerint ez a kérdés különös jelentőséget kap azután, hogy elsősorban az átszavazások miatt tumultuózus jelenetek zajlottak több szavazókörben a választás napján.
Szervezett akciók?
Okkal gondoljuk, hogy emögött szervezett akciók voltak, amelyeknek az olyan illegális adatbázisok is lehettek az alapjai, amelyekről a Fidesz a mai napig nem adott tájékoztatást a nyilvánosságnak, és talán a választ nem tudja majd elkerülni egy büntetőeljárás nyomán elinduló hatósági eljárásban - tette hozzá a szóvivő.
A múlt héten nyilvánosságra került videón egy besötétített szobában egy számítógép monitora előtt nyilatkozik egy eltorzított hangú férfi. Arról beszél, hogy az MSZP központi online-adatbázist állított fel, amelyben a választópolgárok személyes adatait (nevét, személyi azonosítóját, lakcímét, telefonszámát, e-mail címét) folyamatosan gyűjtik és kezelik. A videó szerint az MSZP az ajánlószelvény gyűjtésekor kapott adatokat rögzítette, amelyhez nyilvános és titkos adatbázisokból mindenkihez telefonszámot rendelt.
A videón hallható, hogy az anonim aktivista szerint a szocialisták az elmúlt nyolc év összes választásáról rendelkeznek az ajánlószelvények adataival, ezeket fel tudták használni a kampányban. A nyilatkozó szerint a 2010-es választáson is használja az adatbázist az MSZP.
A videó megjelenése után Szigetvári Viktor, az MSZP kampányigazgatója cáfolta a videón elhangzott állításokat és sajtótájékoztatón mutatta be az adatbázis tartalmát és működését. A párt vizsgálatot kért az adatvédelmi biztostól is.
hirado
2010.04.13. 22:11