
Nem tervez lemondani Lendvai Ildikó pártelnöki posztjáról. A szocialisták első embere a Népszabadságnak adott rövid interjúban elmondta: arra törekednek, hogy a többtucatnyi nyitott körzetben megharcoljanak minden egyes választó bizalmáért.
Ha nyolc-tíz körzetet nem a Fidesz nyer, akkor nincs meg a kétharmad. Az MSZP ezt egyedül nem tudja megtenni, így ez nem csak a szocialistákon múlik.
A szocialista pártnak egész eddigi tevékenységét át kell vizsgálnia egy kongresszus keretében. A tanulságokat levonjuk, ha ebből adódik személyi következmény, annak is meg kell történnie – jelentette ki Kovács László a Magyar Hírlapnak adott interjúban. A volt pártelnök azt mondta: minden párttisztséget nyitva kell hagyni, s ha szükséges a változtatás, akkor a kongresszus dönt.
Az a kérdés, hogy a bizonytalan szavazók, illetve az LMP jelenlegi és az MDF volt szavazói miként viselkednek. Megfordíthatók a kulcskörzetek akkor, ha azok, akik nem akarják egyetlen oldal túlhatalmát, a szocialista jelöltre voksolnak két hét múlva – érvelt Lendvai.
Hangsúlyozta: az MSZP mindenre kész annak érdekében, hogy ilyen típusú, akár alkalmi összefogás is összejöjjön. Nem kell mindenben egyetértenünk, elég abban, hogy nem jó, ha egyetlen oldalnak túlhatalma van – szögezte le.
A más párttal kötendő szövetséget az LMP-nél kategorikusan kizárják, a visszaléptetést pedig csak abban az esetben tartják elképzelhetőnek, ha volna olyan választókerület, ahol ezzel jelentős mértékben csökkenthetik egy jobbikos jelölt győzelmét.
Ezt mondta Karácsony Gergely kampányfőnök az egyik kereskedelmi csatorna reggeli műsorában, illetve ezt erősítette meg a Népszabadságnak Schiffer András listavezető is.
Arra a kérdésre, hogy a Fidesz vagy az MSZP javára lépnének-e vissza adott esetben, Karácsony azt felelte: onnantól kezdve ez mindegy, a fő választóvonal a demokratikus pártok és a Jobbik között van. Csakhogy nincs ilyen választókerület. Abban a 13 egyéni kerületben, ahol talpon maradt az LMP-s jelölt, a Jobbik nem indul. Ezek kivétel nélkül budapesti kerületek, ahol a Fidesz és az MSZP mögött harmadikként végzett az LMP jelöltje, a Jobbiké jellemzően a negyediken.
hirado
2010.04.13. 11:36