
Dávid Ibolya lemondott az MDF elnöki tisztéről, de nem vonult ki a fórum életéből: egyszerű MDF-tag lett.
Herényi Károly, az MDF elnökhelyettese vezeti a pártot, amíg új elnököt nem választanak. Herényi azt mondta: az MDF alapszabályának megfelelően 30 napon belül össze kell hívni a párt országos gyűlését, ahol elnököt választanak. Arra, hogy vállalná-e a pártelnöki posztot, azt válaszolta: most az MDF jövőjének a meghatározása a legfontosabb.
Általános amnesztiát nem hirdetnek a kizártak, kilépők számára, de Herényi nem zárta ki, hogy ha a töröltek vagy kizárt MDF-tagok kérik az illetékes etikai bizottságtól a visszavételüket, az ne lehetne eredményes. Röstellni-, szégyellnivaló, hogy egy párt olyan kanyargásokkal, mint amilyet az elmúlt időszakban az MDF elkövetett, tönkretette saját jelenét – így értékelte Boross Péter az MDF 2,66 százalékos eredményét.
A volt miniszterelnök arra, hogy van-e még jövője a Magyar Demokrata Fórumnak, úgy válaszolt: lehet még visszatérés az MDF régi eszményeihez, az antalli örökséghez. De ez nem lesz könnyű, hiszen azzal, hogy a Jobbik parlamenti erő lett, a Fidesz is középre kerül – tette hozzá.
Arra a kérdésre, hogy az MDF tönkretételében Dávid Ibolya pártelnöknek van-e felelőssége, Boross Péter azt mondta: Dávid Ibolya felelőssége felvethető.
hirado
2010.04.13. 11:34