
Egy új, demokratikus baloldalt fogunk felépíteni - fogalmazott Mesterházy Attila, az MSZP kormányfőjelöltje a választások első fordulójának éjszakáján. A listavezető kijelentéseit többen úgy értelmezték: Mesterházy bejelentkezett a pártelnöki posztra, s egyértelművé tette, hogy nem szakad a párt – írja a Népszabadság.
Mesterházy személye a lap forrásai szerint továbbra is bírja a meghatározó pártvezetők határozott támogatását. A politikus egyik legfontosabb eredményének tartják, hogy képes volt összetartani a parlamenti frakciót a Bajnai Gordon vezette válságkezelő kormány mögött.
Az újság szerint azt az MSZP-ben a választások előtt három tételt tűztek ki célként: elérni a húsz százalékot, harmadik helyre szorítani a Jobbikot, megakadályozni a fideszes kétharmadot. Ez utóbbi ugyan még kérdéses, de Mesterházyval a párt azt hozta, amit magától elvárt, ez pedig egyértelműen megerősítette Mesterházy pozícióit.
Ha egyben tudja tartani az erővonalakat, ha élni tud a lehetőséggel, a baloldal meghatározó vezetője lehet a következő négy évben – írja a lap forrásaira hivatkozva, melyek egyébként biztosak abban, hogy Mesterházy Attilát az MSZP következő – a második forduló után mielőbb összehívott – kongresszusa pártelnökké választhatja, ehhez állítólag bírja is minden oldal támogatását.
Az ugyanakkor kérdéses, Mesterházy alatt lesz-e olyan személy, aki képes hatékonyan mozgatni az apparátust. Erre Szigetvári Viktor lehet esélyes, aki jelenleg a párt kampányát vezényli, de korábban épp maga jelentette be: függetlenségét feladva belép az MSZP-be és idővel kész saját politikusi karriert építeni.
hirado
2010.04.13. 11:32