HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Kampányzáró bulit tartott egy budapesti romkocsmában az LMP!

t: 418

Kampányzáró bulit tartott egy budapesti romkocsmában az LMP!

A délutáni labdadobálás után egy belvárosi szórakozóhelyen folytatódott az LMP kampányzárója csütörtök este. Schiffer András, a párt listavezetője köszönetet mondott aktivistáiknak, de figyelmeztetette a résztvevőket, hogy a választás még előttük áll.

A Nagymező utcai romkocsmáról első ránézésre nehéz lett volna megmondani, hogy egy kampányzárónak ad helyet, mert gyakorlatilag a szokott képét mutatta. A beszélgetés zsivaja és a pohárcsörgés is normál üzemmenetre utalt, az egyéb napokhoz képest legfeljebb a bejáratnál kitűzőket osztogató aktivisták, illetve a párt odabent kihelyezett plakátjai jelentettek különbséget.

A párt vezetőit kevéssel háromnegyed tíz után léptek színpadra. Felvezetőjében az egyik aktivista előre kiemelte, hogy a beszédeket jeltolmács fordítja majd, illetve, hogy a kocsma is akadálymentesített.

Schiffer András köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett a kampányukban és azt mondta: lehet úgy alakítani a környezetünket, lehet úgy beleszólni az állampolgári ügyek gyakorlásába, hogy azt pusztán hazaszeretetből teszik.

Figyelmeztette hallgatóit, ne igyanak előre a medve bőrérre, mert a választás előttük áll.

Karácsony Gergely kampányfőnök kijelentette, büszke arra, hogy megcsinálták a magyar politikatörténet első kampányát, amely nem a választók rosszindulatára épített. Hangsúlyozta: az LMP-ben az a nagyszerű, hogy ez a párt "nem ciki", lehet vállalni.

hirado

2010.04.09. 10:44

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek