HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Kóka politikai torzszülöttnek nevezte az SZDSZ-MDF ideológiáit

t: 451

Kóka politikai torzszülöttnek nevezte az SZDSZ-MDF ideológiáit

Mint azt tegnap a hirado.hu megírta: etikai vizsgálatot indít az SZDSZ Kóka János ellen, mert a párt szerint a frakcióvezető az ajánlószelvények gyűjtésével és a párt rendezvényeinek támogatásával segítette a Lehet Más a Politika (LMP) kampányát. A szabad demokraták úgy vélik, hogy az SZDSZ frakciójának munkatársai, "Balogh Erika és Kátai Gábor voltak az összekötők az LMP és Kóka között".

Retkes Attila, az SZDSZ elnöke felkérte a párt jószolgálati és etikai bizottságát, hogy a választás első fordulója után indítson etikai vizsgálatot annak kiderítésére, hogy a hírek igazak-e, s a párt frakcióvezetője valóban részt vett-e egy konkurens jelölő szervezet támogatásában.

Kóka János ma reagált a tegnapi vádakra. A politikus úgy fogalmazott: „Megkérem az SZDSZ és az MDF maradékát, hogy ne engem használjanak az LMP elleni támadásaikhoz”. Kóka kijelentette, hogy semmilyen kapcsolatban nem áll az LMP-vel és nem segítette a pártot az ajánlócédula-gyűjtésben sem. A párt frakcióvezetője hangsúlyozta: „meggyőződésem, hogy az LMP százszor hitelesebben képviseli a tőlem igencsak távol álló zöld, baloldali gondolatot, mint Dávid Ibolya, Demszky Gábor, Mesterházy Ernő és Retkes Attila politikai torzszülöttje a hozzám amúgy közel álló piacpárti ideológiát”.

Schiffer András is hazugságnak nevezte azt a felvetést, hogy Kóka János "több egykori embere" és több volt szabad demokrata is szerepet kapott az LMP-ben. Arra a felvetésre, hogy az LMP kampányfőnöke korábban a szabad demokrata Horn Gábor kampánystábjában is dolgozott, azt felelte, hogy Karácsony Gergely korábban máshol szerzett kampánytapasztalatokat. Egyéb, az újságírók által felvetett nevekre pedig azt mondta, hogy azokat eddig még nem is hallotta.

hirado

2010.04.07. 11:34

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek