> Borsik: az ASZSZ nem írt és nem ír alá megállapodást egyetlen párttal sem

Az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ) szerint a munkavállalók érdekvédelmét nem szabad a pártoknak kiszolgáltatni.
Borsik János, a konföderáció elnöke kedden Székesfehérváron, a Fejér megyei szakszervezeti tisztségviselők fórumát követő sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az ASZSZ nem írt és nem ír alá megállapodást egyetlen párttal sem, mert a munkavállalók érdekvédelmét nem szabad a pártok változó értékrendjéhez kötni.
Az érdekvédelem stratégiájában a foglalkoztatás biztonsága, a kollektív szerződés, a bér, a szociális juttatások szerepelnek, a pártok értékrendje pedig "a hatalomhoz való viszony alapján változik. S igen gyakran változik" - hangsúlyozta az érdekvédő.
A lakossági szolgáltatások és az ipar területén tevékenykedő érdekvédelmi szervezeteket összefogó szövetség elnöke elmondta: az Országos Érdekegyeztető Tanácsban (OÉT) tavaly év végén folytatott tárgyalások során a szakszervezetek "a gazdasági válság közepette vállalható megállapodást írtak alá".
Elsősorban a keresetek reálértékének megőrzését célozták meg, s nem olyanfajta bérköveteléssel léptek fel, amely nem egy cég bedőléséhez vezethetett volna. Szolidáris alapú megállapodás született, ugyanis kiemelten kellett foglalkozni a legalacsonyabb keresetűekkel, a leginkább elesettekkel.
A tapasztalatok szerint nagyon nehezen mennek a helyi bértárgyalások: béremelésről csak kevés cégnél tudnak tárgyalni - mondta Borsik János.
A Fejér megyei szakszervezeti tisztségviselők fórumán felvetődött problémákról szólva az ASZSZ elnöke elmondta: probléma, hogy kezd erősen tipikussá válni Magyarországon, az eredetileg a piac dinamikája által teremtett helyzetek átmeneti kezelésére létrehozott munkaerő kölcsönzés.
Megháromszorozódott, s csaknem ezerre nőtt a cégek száma, de "nem szabad megengedni, hogy a munkaerő kölcsönzés tipikussá váljon, más a funkciója".
A fórumon elhangzott, hogy "nem tetszik az embereknek" a nyugdíjkorhatár 65 évre való felemelése, s vitatják annak igazságosságát, hogy a fegyveres és rendvédelmi területekről az átlagos nyugdíj korhatárnál rövidebb időben mehetnek nyugállományba az érintettek.
Ugyanakkor az autonóm szakszervezetek fontosnak tartják a korengedményes nyugdíjba vonulás intézményének fenntartását.
Az ASZSZ szerint nem kell módosítani a sztrájktörvényt, de elengedhetetlen, hogy az OÉT-ben a kormány, a munkáltatók és az érdekvédők megvitassák az utolsó öt esztendő munkabeszüntetéseinek tapasztalatait.
hirado
2010.04.06. 23:52