
Etikai vizsgálatot indít az SZDSZ Kóka János ellen, mert a párt közleménye szerint a frakcióvezető az ajánlószelvények gyűjtésével és a párt rendezvényeinek támogatásával segítette a Lehet Más a Politika (LMP)kampányát.
A szabad demokraták azt írják, hogy a hírek szerint az SZDSZ frakciójának munkatársai, "Balogh Erika és Kátai Gábor voltak az összekötők az LMP és Kóka között".
Retkes Attila, az SZDSZ elnöke felkérte a párt jószolgálati és etikai bizottságát, hogy a választás első fordulója után indítson etikai vizsgálatot annak kiderítésére, hogy a hírek igazak-e, s a párt frakcióvezetője valóban részt vett-e egy konkurens jelölő szervezet támogatásában.
Schiffer András hazugságnak nevezte azt a felvetést, hogy Kóka János "több egykori embere" és több volt szabad demokrata is szerepet kapott az LMP-ben.
Arra a felvetésre, hogy az LMP kampányfőnöke korábban a szabad demokrata Horn Gábor kampánystábjában is dolgozott, azt felelte, hogy Karácsony Gergely korábban máshol szerzett kampánytapasztalatokat. Egyéb, az újságírók által felvetett nevekre pedig azt mondta, hogy azokat eddig még nem is hallotta.
Hámori Hanna, az LMP sajtófőnöke cáfolta, hogy Kóka János segítette volna az LMP kampányát. Kóka János nem kívánt reagálni az ügyre.
hirado
2010.04.06. 12:53